Radisics Jenő: Képes kalauz a gyüjteményekben (Budapest, 1885)

VIII ter úr ő nagyméltóságát, hogy az 1883. évvel, egy külön mű­vészi ügyosztályt létesítsen, melynek élére Szalay Imre osztály- tanácsost tette. Külön kellett ezt a mozzanatot kiemelnünk, mert most már Szalay volt hivatva a miniszter intentióit, kinek alkotó szelle­mét maradandó emlékek dicsérik az egész országban, keresztül vinni. A miniszter kiváló figyelmére méltatta az iparművészeti múzeumot, Szalay osztály tan. odaadó hévvel és lelkesedéssel karolta fel a muzeum ügyét; — szóval csak a viszonyok sze­rencsés alakulása- mellett vált lehetővé az az óriási lendület, mely az iparművészeti muzeum történetét e rövid négy év alatt jellemzi. Ráth György működését szerencsésen kezdte meg. Első lépése azon helyes szempontból indúlt ki, hogy a muzeum egyik főfeladata szakkiállítások rendezésében áll. Nincs muzeum a világon, mely a műipar minden ágában kimerítő sorozatot lett volna képes összegyűjteni. Ezt csakis szakkiállítások alkalmával lehet elérni, a midőn magánosok, testületek és intézetek, el nem idegeníthető kincseiket is ren­delkezésre bocsátják, a mihez még az az előny is hozzájárul, hogy a tanulmányozás egy korlátolt terjedelmű tárgyra lévén szorítva, sokkal alaposabb eredményeket érhet el, sokkal kime­rítőbb és behatóbb lehet. Az első szakkiállítás a könyvnyomtatás- és a könyvkötésre terjedt ki. Oly iparágra esett tehát a választás, melynek ízlés­nemesítő befolyása s közgazdászati jelentősége nőttön-nő. A ki­állítás 1882 márczius hó 5-én nyílott meg. Mintegy 200 köz- és magánkönyvtár, valamint a hazai nyomdászok s könyvkötők túl­nyomó részének részvéte folytán sikerűit, a felkarolt iparágak­nak hazánkban való történeti fejlődését és jelenlegi állását hűen és kimerítően feltűntetni; sőt a régészeti osztályban a nyomdászat előtti korra visszamenve, lehetővé vált a magyar nyelvű, vagy hazai vonatkozású codexeket s a Corvin-könyvtár maradványait is még eddig el nem ért teljességben bemu­tatni. Úgy az érdekelt iparosok és szakértők, mint a nagy közön­ség annak daczára, hogy a kiállítás száraz anyaga a látványos­ság vonzerejével nem bírt, azt nagy érdeklődéssel látogatták s tanulmányozták. Már maga a kiállítás catalogusa, a «Könvv-

Next

/
Thumbnails
Contents