Radisics Jenő: Képes kalauz a gyüjteményekben (Budapest, 1885)

XII lett az adott viszonyokhoz, követnie kellett a gyűjteményt teremről-teremre. Szerkesztésénél a két szokásos Kalauz formát kísérlettük egyesíteni, azt mely egész általánosságban az egyes osztályok és csoportok ismertetésével beéri és azt a másikat, melyben min­den egyes tárgy részletesen méltatva van. Az első rendesen nem kielégítő, a második specialis tanul­mányok eszközlésére való, sokkal terjedelmesebb, sem' mint­hogy a közönség legnagyobb részét érdekelhetné. Olvasóink tehát a jelen Kalauzban a nagyobb betűkkel nyomtatott szö­vegben, kivált kevésbé fontos tárgyaknál, nehány szóból álló rövid útmutatást találnak ; a fontosabbaknál az első, valamivel kisebb betűkkel szedett kikezdés az illető tárgy általános, a második, még ennél is apróbb betűkkel szedett kikezdés pedig, a részletes leírást, esetleg kritikai jegyzeteket tartalmazza. Nem tartottuk czélszerűnek továbbá, hogy akár külön, akár pedig az egyes fejezetek bekezdésénél, az illető iparág törté­nelmi fejlődésével behatóbban foglalkozzunk, mert az ilyen tanulmányokat a muzeum látogatóinak átfutni ideje nincs, vagy legalább idejüket nem erre fordítják, az illető tanulmányokat viszont oly részletesen tárgyalni, hogy azok tudományos mun­kát képezzenek, egy Kalauznak czélja nem lehet. Azt hittük, hogy néhány szó, mely a régi műipar megtekintésében ke­vésbé jártas látogatónak a legszükségesebb felvilágosításokkal igyekszik szolgálni, a tárgynál magánál, czéljának inkább meg­felel s hogy azt a megjegyzést ott, a közönség rendesen el is fogja olvasni. Másrészt azonban a Kalauznak külfényét, számos rajzokkal törekedtünk emelni, nem csak azért, mert az iparművészeti muzeum a nemes ízlés fejlesztésére lévén hivatva, ebbeli fel­adatát gyűjtemény-tárgyainak képes ismertetésével legkönnyeb­ben éri el, hanem azért is, mert kedvező alkalomnak tartottuk az országos kiállítást arra nézve, hogy akkor, mikor hazánk munkálkodásának gyümölcsét a világnak be fogja mutatni, az iparművészeti muzeum is büszkeséggel utalhasson a repro- ductiv művészetnek, eme fontos segédeszközének haladására. Ondieséret nélkül állíthatjuk ugyanis, hogy Magyarország a tárgvak visszaadását illetőleg, vonatkozzék az akár a művészi felfogásra, a rajzra, akár pedig a sokszorosításra, értvén alatta

Next

/
Thumbnails
Contents