Néhai Bischitz Gyula dr. porcellánplasztikai gyüjteményének kiállítása (Budapest, 1928)

Dr. Layer Károly: Porcellánplasztika

készültek kisebb szobrocskák, melyek közül egyik*másik ügyes, névszerint ismeretlen mester kezére vall. A tulaj* donképeni plasztikai produkció azonban csak a gyárnak állami kezelésbe való átvételével kezdődik és ennek három korszakát kell megkülönböztetnünk. Kezdetben Josef Niedermeyer erőteljes, későbarokk Ízlése uralkodik a bécsi plasztikán. Mestere, Rafael Donner hatása alatt készült mitológiai és allegorikus alkotásai mindvégig a bécsi barokkszobrászat gondolat­köréből származnak. A XVIII. század második felében a rokokó*alkotások kerekednek felül, melyek a gyárnál akkor már nagy számban működő szobrászok közt meg* oszlanak. Az egyes mesterek nevét meglehetős homály borítja; úgy látszik, hogy Leopold Dannhauser volt köz* tűk a legtehetségesebbek egyike. Feltűnő a bécsi rokokó* szobrocskáknak erősen helyi jellege; a könnyedén mozgó, bájos alakoknak öltözete divatos s a nőkön gyakran látjuk a kor viseletére jellemző krinolint. Saját* ságos, bécsies jellegű alkotások az utcai árusok (Cris de Vienne) csoportja. Az utolsó korszakot a Louis XVI.* stílus előkelő mintái jellemzik. Ezeknek mestere Anion Grassi, ki 1784*től 1807*ig a gyár vezető szobrásza volt. Grassi kiváló gondot fordított mintáinak plasztikai ki* dolgozására, a jellegzetes arcvonások, a mozdulatok és kifejezés előkelő kimértsége munkáit könnyen felismer* hetővé teszik. 1746*ban Höchst nyitja meg a kisebb német porcéi* lángyárak sorát. A höchsti porcellánplasztika első húsz esztendejéből csak Johann Friedrich Lück tevékeny* sége érdemel említést, azonban kitűnő hírnevét a gyár kizárólag Johann Peter Melchior munkásságának kö* szőni. Melchior Párizsban végezte tanulmányait és mun* kái mindvégig Boucher erős befolyásáról tanúskodnak. Lehetőleg kerüli a rokokó kedvelt témáit, úgyszintén a mitológiát, érdeklődését a gyermekvilág örömei és bajai ragadták meg s ezért kétségtelen, hogy legjobb munkái* nak a biztos kézzel mintázott és kitűnő megfigyelőképes* ségről tanúskodó gyermekalakokat és csoportokat kell tekintenünk. A német kisplasztikusok közt ő volt a 9

Next

/
Thumbnails
Contents