Kalauz az 1898-ik évi angol nemzeti verseny pályanyertes műveihez (Budapest, 1898)

Kivonat a londoni biráló-bizottság jelentéséből és jegyzéke a kitüntetett munkáknak - XV. Szövött függönyök, szőnyegek, belső diszítés, virágok s három tervrajz

30 Aranyérmet nyert Edwin Ewans mennyezetet stb. feltüntető rajzáért, mely nagy ügyességet árul el a rajzban, az alakzatok csoportosításában s érzést a dekoráczió elhelyezése által elérhető hatások iránt. A bírálók azon építészeti alkotás részletesebb terveze­tét szerették volna látni, a mely számára a dekoráczió- tervezet szánva van. Ezüstérmet nyert W. L. Stamp. Ha az alakok rajza is oly erőteljes lett volna, mint a rajz koncepciója és a benne megnyilatkozó ízlés, úgy aranyérmet ítéltek volna oda a tervezőnek. Könyvjutalmat nyert Harold Mansfield kandalló­rajzáért, csakhogy a nagy, rézből való lap díszítmé­nyének léptéke más, mint a többi részeké. Virágok és három tervrajz (bizonyítványok el- nyerhetése czéljából végzett pályamunkák). A növé­nyeknek különféle tárgyakhoz való alkalmazásánál nyilvánvaló a törekvés, hogy egyúttal megőríztessék a virágok színé s a növény szerkezete. Ez a törekvés kivált Ralph Greysmith rajzában látható, a miért is neki ezüst érmet adott a bíráló bizottság. ARANYÉREM. 167. Battersea: Payne, Clement. Növénytanulmányok nyomán készült díszítmények. 168. Mile End (People’s Palace): Evans, Edwin. Tervrajzok mennyezet, falburkolat stb.-hez. 169. Newcastle-on-Tyne (Durham College of Science): Ber­tram, Robert John S. Tervezet falkárpithoz. EZÜSTÉREM. 170. Battersea: Jones, Francis. Tervrajz, szőtt selyemfüg­gönyhöz. 171. Birmingham : Jones, James A. Tervrajz kandallóhoz. 172. Brighton : Greysmith, Ralph. Növény tanulmány ok nyo­mán készült díszítmény. 173. Chancery Lane (Birkbeck Inst.): Ball, Mary Gertrude. Növényi tanulmányok nyomán készült díszítmények. 174. Chancery Lane (Birkbeck Inst.): Foelix, Anna h. P. Növénytanulmányok nyomán készült díszítmények.

Next

/
Thumbnails
Contents