Magyar himzések kiállításának leiró lajstroma (Budapest, 1918)

II. Úri hímzések - A) 16-17. századi munkák

28

Hogy e hímzésedet úri asszonyaink nagyrészt maguk készítették, azt forrásaink minden kétséget kizáró módon bizony itják; hogy egy részüket másokkal készíttették, «asszonynépeikkel* parasztasszonyokkal, az könnyen meglehet, de semmi okunk sincs föltenni, hogy ez lett volna az uralkodó szokás.

Szó sem lehet arról, hogy ez a házi művészet már népművészet volna; a parasztholmit a különböző jegyzékek mint olyant külön megnevezik■ Régi hímzéseink az úri osztály számára és annak ízlése szerint készültek, a népies hímzések szemmelláihatólag belőlük fejlődnek, sok vonásukat a legújabb időkig megőrzik, de még több tekintetben különböznek tőlük- A minták csak a legritkább esetekben származhattak közvetlenül mintakönyvekből, legtöbbször nyilván sokáig jártak kézről-fézre; 1607-ben egy hagyatéki leltárban a következő tételeket látjuk: «Hat varrott példa. Egy darab patyolat. Kendő keszkenőben való hím egy bokor». Kétségtelen, hogy a minták nagy szabadsággal variáltattak s hogy egy-egy ügyesebb női kéz ismert példák nyomán elég gyakran fejből rajzolta meg magának, a mire szüksége Volt.,

Kiállításunkon külső okokból a felsőmagyarországi anyag túlsúlyban van, az erdélyi háttérbe szorúl, holott e két országrész úri hímzésekben körülbelül egyforma gazdag. Hogy vidékek szerint elkülönülő típusokról mennyiben lehet szó, az egyelőre nem világos; e tekintetben valószínűleg a népies hímzésekből visszafelé következtetve lehetne legelőbb eredményre jutni.

A) 16—17. századi munkákE csoport díszítései sokkal változatosabbak, mint a későbbiekéi. A 22. sz. Kassáról került, alkalmasint olasz, bár e korai magyar hímzéseket oly kevéssé ismerjük• bogy magyar eredetre gondolni nem lehetetlen; rajza és munkája oly kitűnő, hogy műhelymunka is lehetne. — A 23. sz. szövetmustrára emlékeztető osztásával és ezzel szervetlenül összekombinált sarokvázaival tiszta olasz mustrák kissé primitív magyar utánzata, összhatásában azonban valóságos mestermű. — A 24. sz. gazdag mintája a magyar úri hímzések között egészen egyedül áll, szin dolgában szokatlanul diszkrét. — A 25. sz.-ot apró csokrai utalják e csoportba; az előzőknél azonban nyilván jóval későbbi. Ide tartozik a 196a. szám is. (A Pótlások között.)