Magyar himzések kiállításának leiró lajstroma (Budapest, 1918)

Bevezetés

11

hímzéseinken bizonyos levélformák, azonkívül a rózsa különböző fajai, de mindezek nem fordulnak elő valami nagyon gyakran ; viszont számos török motívumnak — felhőszalagnak, golyóknak, perzsa palmettáknak — hírmondója sincs hímzéseinkben. A török növénydíszítés egyik legfőbb sajátsága, hogy a nagyobb virág- és levélidomok finomrajzú virágokkal vagy virágos ágakkal vannak kitöltve; erre hímzéseinkben van példa, de igen kevés. Kétségtelen, hogy a török hatás formakincs és szerkesztés dolgában a nyugatit meg sem közelíti; a törököktől nyilván sok kész árút vettünk át s ezek nyomán műhelyeink is dolgoztak, tudjuk, hogy az idekerült törökök munkájának is becse volt (1. Dreger, 231. 1., 4. jegyz.), de úgy látszik, hogy a nyugati tradíció már sokkal erősebb volt, semhogy a törökség művészete gyökeresen átalakíthatta volna. Igaz, hogy forrásainkban sokszor esik szó török varrásról, de ez talán csak technikát jelent, mint mai napság az «arab hímzés» ; hiszen olvasunk spanyol hímről és lengyel varrásról is, anélkül, hogy mibenlétükről fogalmat lehetne alkotni.

Abban, hogy hímzéseinket formakincs és szerkezet tekintetében korlátoltnak mondjuk, nemcsak kicsinylés, de még csak sajnálkozás sincsen. Épen a kiválasztás e határozottsága az, ami az erős és tiszta színezéssel párosulva, hímzéseinknek önálló jelleget ad, s ebben van a gyökere gazdag és hatalmas népművészetünknek. Ezért állt ellent hímzőművészetünk a 18. században egymást követő francia stílusok nyomásának, őrizve nem nagy, de drága örökségét. Az «úri hímzés» mint olyan a 18. század