Dr. Layer Károly: Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum gyüjteményeinek leíró lajstroma (Budapest, 1927)
Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum gyüjteményei - III. A magyar terem
MAGYAR TEREM: ÖTVÖSMUNKÁK 43 díszítésére használták. Az ezüst csak jóval később lép az iparművészet szolgálatába, miután pedig az ezüst a levegő behatása folytén fényét elveszti, már igen korán szokásossá vélt felületének vékony aranyréteggel való bevonása. Az ötvösművészet tárgyai mindenkor a legnagyobb kedveltségnek örvendtek, ennek tulajdonítható, hogy az iparművészetnek ez az ága állandóan nyomon követi a nagy művészetet. Az ötvöstárgyak koruk ízlésének rendesen hű kifejezői. A középkorban csaknem kizárólag az egyház és uralkodók foglalkoztatták az ötvösöket. A renaissance idejében az ötvösség elsősorban világi célokat szolgál és ekkor éli virágkorát Európa csaknem valamennyi országéban. A középkori ötvösséget az alapanyagból öntött mérműves, vagy növényi dísz, a zománcozás, a filigrán és az ékköves díszítés jellemzi. A renaissance korában mindinkább a trébelés vélik a díszítés uralkodó technikájává, mely gazdag dekorativ hatások elérésére a legcélszerűbbnek bizonyult, mindazonáltal az öntött, olykor zománcos díszítéssel is sűrűn találkozunk. A trébelés a barokk- és rokoko-korszakban is kedvelt technikája a díszítésnek, a változatos, sokszor nehézkes formájú edényeken festői hatású, szélesrajzú díszítmények és nagyalakú virágok tűnnek fel. A XVIII. században az ötvösművészet is erős francia befolyás alá kerül, melynek révén az öntött és cizelált díszítés jut fontos szerephez. A magyar ötvösség a külföldivel egyenrangú volt. Az Árpádok korában nálunk épúgy mint Európa csaknem valamennyi országéban Bizánc hatása érvényesül. Az Anjou- házból származó királyaink számos olasz művészt telepítenek le az országban, kiknek működése ötvösművészetünk fejlődésére is hatással volt és különösen Mátyás királyunk uralkodása alatt legfeltűnőbben érezteti hatását. Habár a renaissance Mátyás király alatt mór 1460 után szóhoz jutott, a gótikus formák még jó ideig tovább élnek a magyar ötvösségben s a XVI. század közepéig renaissance-elemekkel vegyülve fordulnak elő az ötvösműveken. A renaissance-ötvösségnek németországi hatalmas fellendülése a magyar műhelyekben is erős visszhangra talált. A XVI. és XVII. századi magyar ötvösmunkák Nürnbergnek és Augsburgnak, a német ötvösművészet két legjelentékenyebb emporiumának közvetlen hatáséról tanúskodnak. A gótikus korszakban a zománcozás egy különös ága a sodronyzomónc honosul meg hazánkban, melyet ötvösmestereink nemcsak ékszerek, hanem kelyhek, urmutatók és egyéb tárgyak
