Dr. Layer Károly: Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum gyüjteményeinek leíró lajstroma (Budapest, 1927)

Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum gyüjteményei - II. A déli szárny folyosója. Magyar népies keramika

36

MAGYAR NÉPIES KERAM1KA

ideje nem lehet kétséges, mert túlnyomóleg évszómmal vannak ellátva. Az eddigelé ismert legkorábbi példányok a XVI század legvégén keletkeztek s az északolaszországi majolikákkal feltűnő rokonságot mutatnak. Az eddigi kutatások alapján megállapítottnak tekinthető, hogy ezt a teljes fejlettségében felbukkanó művészetet a XVI. század első felében Déltirólból kiutasított és véndorúljukon Felsőmagyarorszóg fentemlített megyéiben végleg megtelepedett anabaptisták hozták magukkal, kiknek felvidéki lakosságunk a habani vagy habanstoi nevet adta, mely valószínűleg az anabaptista szónak tótos elferdítése. Kétségtelen, hogy a szóbanforgó edényeket a habán fazekasok készítettek.

Mária Terézia alatt a habónok a katolikus vallásra tértek, minek következtében lassanként beolvadtak a felvidéki lakosságba. Művészetük fokozatosan elveszti az idegen jelleget s a

XVIII. század folyamán teljesen elmagyarosodik. Az edények díszítése a helyi ízlésnek megfelelően gazdagabbá válik, feltűnnek rajtuk a céhjelvények, a magyar népéletből vett jelenetek (szántó paraszt, nyájat őrző pásztor stb.) és állatalakok. Ezek a habóntípusú edények a XIX. század közepéig készültek Felső- Magyarországon.

A XVlll. és XIX. században virágzó fazekasság volt a felvidéken még Gömör, Hont, Sáros, Szepes, Liptó és Zólyom, a Dunántúl pedig Veszprém megyében. Ennek a népies iparnak termékei, ha vidékenkint különböző helyi jelleget is öltenek, általában mégis az egységes magyar ízlésből fakadó, feltűnően rokonvonásokat mutatnak.

Különösen érdekes, sokszor középkori ízlésre visszavezethető motívumokkal találkozunk a domború díszű zöld, vagy barna ólommázas boroskorsókon. A reánk maradt darabok túl- nyomólag egyes céhek rendelésére és használatára készültek. alig régebbiek a XVIII. századnál, sőt jórészük már a

XIX. századból való. Helyi jelleg ezeken meg nem állapítható, mert az egész országban el voltak terjedve.

Az erdélyi agyagművességet, az ott egymás mellett élő nemzetiségek ízlésének megfelelően, a legnagyobb változatosság jellemzi.

A székelyek ólommózas cserépedényei két csoportba tartoznak. Egyrészt a széles jellegű, az írásos hímzésekre emlékeztető kék zománcdiszítést kedvelik korsóikon és táljaikon, másrészt előfordul náluk a sárgósfehér alapra festett, néha bekarcolt körvonalú díszítés.