Jakabffy Imre szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 13. (Budapest, 1971)
IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Katona Imre: Korai meisseni márkautánzatok Magyarországon a XIX. század második felében
ami ezzel járt. a kétfejű sas használatát pecsétjén, cégtábláján és árui megjelölésénél. Veszprém megye közgyűlése azonban, a reformkor eszméitől áthatva, csak úgy és kizárólag abban az esetben járult hozzá a kétfejű sasos címer használatához, ha a privilegizált a címer pajzsában a magyar címert alkalmazza: egyben úgy határozott: felirattal fordul az országgyűléshez, hogy a jövőben ilyen szabadalmak ne a kétfejű sasos, hanem kizárólag a magvai' címer alatt adassanak ki. Mint a herendi gyár egyik 1847-es pecsétábrázolásából kitűnik/ Fischer szigorúan a megyei közgyűlés határozatának megfelelően csak a magyar címerrel kombinált sasos címert használta pecsétjén és cégtábláján, de árui megjelölésénél továbbra is megmaradt a benyomott II EH END, az évszám és monogramjának feltüntetése mellett. Fischer korai sikereit a megyebeliek — közöttük mindenekelőtt Zsoldos Ignác. — hathatós támogatásának köszönhet le : s ezért megadta ugyan a császárnak is. ami megillet le, de elsősorban a megyei intenciók alapján cselekedett. Érdemes ilyen szempontból a herendi gyár 1843-as égéséi ábrázok') tálat közelebbről megvizsgálni: a gyáron levő cégtáblán nemcsak a kétfejű sasos címert láthatjuk, hanem a magyar országcímert is, melyei ekkor önkényesen használlak, hiszen az országgyűlés nein döntött még Veszprém megye feliratát illetően. Az áruik megjelölésénél csak 1849-ben használhatják a magyar címert, amikor a debreceni országgyűlés detronizálta a Habsburg-házat és emblémáját, a kétfejű sast. A szabadságharc bukása ulán ismét a kétfejű sas a jele a gyári privilégiumnak; ezt használja a miskolci Mildner—Grafl-gyár is, Fischer azonban megmaradt továbbra is a magyar címernél. Ennek tulajdonítható, hogy a gyár támogatói azok közül kerültek ki. akik az elnyomatás éveiben is kitartottak L848— 49 hagyományai és eszméi mellett. Amikor tehát a meisseni gyár készítményei a magyar piacon megjelennek, Herend — noha ekkortájt orientációjában a keleti porcelánhoz igazodik — vitathatatlanul magyaros attribútummal, a nemzeti címerrel márkázza áruit. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a címernek, mint nemzeti jegynek sokai változott a tartalma 1849-től 1870-ig. A 60-as évek elején Fischer is részt vett azokban a közjogi és politikai csatározásokban, amelyek a kossulhi hagyományokra támaszkodó és az ezekkel szemben álló. a kiegyezést támogató csoportok közöli dúllak. 1862-ben készíti Fischer a Moriamur-tálat, mely méreteinél és technikai jellegénél fogva valóban egyedülálló a korabeli porcelán alkotások sorában, tartalmilag azonban azt a baladónak éppen nem tartható eszmét igyekszik propagálni, amely az 171 l-es pozsonyi országgyűlésen öltött testet, vagyis hogy a magyar főurak most is ugyanúgy hajlandók feláldozni életüket és vérüket egy Habsburg-királyéit, mint 171 l-ben. Hereiül azonban ettől függetlenül továbbra is a nemzoli címerrel jelöli áruit, más szóval, még mindig apellál a nemzeti érzésű közönség rokonszenvére, támogatására. Meissen ezért koncentrálja erőit, és totális támadást indít a magyar porcelán ellen. A herendi gyár meisseni márkaimitációja tehát úgy is felfoghaló, mint Herend ellentámadása Meissen fegyvereivel, de úgy is. hogy Meissen megengedhetetlen módszert oktrojált I lerendre. ííerend eljárása, mini következmény, utal a meisseni gyár módszereire. Mindenesetre Herendel — talán éppen márkaimitációi miatt — úgy ismerték meg és úgy propagálták nyugati szakkörök, mint ahol eredeti tennék nem is készül, pusztán ilyen vagy olyan másolat. Alig kell bizonyítani, hogy Florend a külföldi formákat és dekorokat mindig átalakítva, sajátosítva alkalmazta és sohasem úgy. ahogyan az eredetin alkalmazlak. Meissen tudtommal eddig nem szerepelt a kerámiatörténeti szakirodalom7 Molnár László: A herendi porcelángyár a szabadságharc idején. A Veszprém megyei Múzeumok Közleniénvei 1964. 281—292. 8 Pesli Hírlap 1842. iehr. 3. 80-81. (114. sz.)
