Jakabffy Imre szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 13. (Budapest, 1971)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Katona Imre: Korai meisseni márkautánzatok Magyarországon a XIX. század második felében

KATONA IMRE KORAI MEISSENI MÁR K AUTAN Z ATO K MACxYARORSZÄGON A XIX. SZAZAD MÁSODIK FELÉBEN Az 1867-es kiegyezés után az ipara' termelőerők fejlődése Magyarországon is meggyorsul. Nemcsak a régi. hagyományos iparágak lendülnek fel, hanem az újak is. Talán a kerámia az egyetlen iparág, ahol a kapitalista átalakulás nem jár fellendüléssel, konjunktúrával. Néhány nagy hírű, még a XIX, század elején és a reformkorban alapított kőedénygyárunk éppen ezekben az években, évtizedekben szüntette be működését, így a pápai (:18G.'l), a lelkibányai (1858?). a batizi (1808) és a miskolci (1863), s ekkor, illetve csak alig ezután kerül válságba a herendi porcelángyár is (1868). I 'gynnőkkor, a 60-as, 70-es években szerveződik újjá néhány, később jelentős szerepel játszó kerámiagyárunk, mint pl. a herendi porcelángyár, a városlődi porcelán- és kőedénygyár, valamint az ekkor- még terrakotta-árut készítő pécsi Zsolnay-gyár is.

1 Ez a gyáraink életében végbemenő változás — legtöbb esetben hanyatlás — sokféle okra vezethető vissza: ezek elemzése messze vezetne, de egy bizonyos, hogy a német, osztrák és cseh porcelángyárak konkurrenciája jelentős szerepet játszott ebben. Zsolnaynak az igényes díszkerámiák gyártásával sikerült e konkurrencia elől kitérnie, Herend azonban nem tudóit a konkurrenciával megküzdeni. A korabeli lapok, folyóiratok cikkeiből úgy tűnik, mintha a külföldi selejtporcelán lelt volna a magyar kőedény és porcelán félelmeles ellenfele. Az 1890-es években és a századfordulón már valószínűleg a selejtporcelán is elégségesnek bizonyult a magyar kőedényárukkal szembeni harcban, az 1870-es években azonban különb fegyverhez kelleti a külföldi gyáraknak folyamodniuk, hogy a magyar porcelánt és kőedényt kiszoríthassák. Sokáig nem tudtuk e verseny jellegét és méreteit elképzelni. A herendi gyár néhány próbálkozásából azonban megtudtuk, hogy Herend és a magyar porcelán legfélelmetesebb ellenfele — legalábbis a 70-es években — a nagy tradíciója meisseni gyár voll. Herend úgy próbált a konkurrenciával megbirkózni, hogy élővel le gróf Esterházy Károly pápai földbirtokos meisseni porcelánjairól az 1846—47-ben készült, évtizedekig raktáron heverő fehéráruit s ezekre a benyomott „HEREND 847"-jegy mellé máz alatti kobalttal odafestette a kettős-kardos meisseni jegyet.

2 A tárgy első pillanatra meisseninek tűnt, figyelmesebb vizsgálat után azonban kivehető a benyomott HEREND név és a 847-es évszám. Ebből látszik, hogy a tárgy nem Meissenben, hanem kétségtelenül I Ieienden készült, fehéráruként 1847-ben. festésileg pedig a 60-as évek végén, a 70-es évek elején. Herendet és a magyar porcelánt ekkor még nem lehetett selejtes áruval visszaszorítani. 1 Katona Imre: Európai kerámiaművészet c. kiállítás vezetője. Bp. 1969. 2 IM lelt. sz, 21.637. A tárgyat, mint a Wartha-gyííjtemény darabját, bemutatták az 1907. évi agyagipari kiállításon. ÍM irattára, az Iparművészeti Társulat iratai között. öl