Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 12. (Budapest, 1970)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Vadászi Erzsébet: Teniers parasztjai egy Esterházy ülőgarnitúrán

11. Két karosszék, magyar (?) — Deux fauteuils, hongrois (?) cca 1760—70 radt fenn napjainkra a legtöbb tárgyi emlék, amely e műfaj közkedveltségét és elterjedtségét bizonyítja, s egyben Esterházy „Fényes" Miklós Nyugathoz való igazodását is mutatja. A már ismertetett magyar bútorpéldákat tekintetbe véve nem tartjuk kizártnak azt, hogy ezek az ülőbútorok Magyarországon készültek. Jelenlegi ismereteink szerint Eszterházán a XVIII. század második felében volt asztalosműhely, Nem tudjuk, hogy kárpitvarrók voltak-e; nagyon való­színű, hogy igen, hiszen csaknem fél évszázaddal korábban már Árva Bethlen Kata is varróinasokat tartott s büszke volt arra, hogy székeit színes fonállal ékes vánkosokkal vonatta be. Az eszterházai kastély belső kiképzése az 1760-as évek végére esik; tehát ekkor és itt készíthették a bemutatott garnitúrát. A David Teniers-metszetek után dolgozó J. F. van der Borcht brüsszeli kárpitszövő csata jelen êtes falikárpitjaival díszített eszterházai terembe reme­kül illeszkedett ez a bútoregyüttes, amely nem volt idegen azoknak az Ester­házyaknak ízlésétől, akik képgyűjteményükben és metszettárukban féltve őriz­ték a Teniers-k festményeit és metszeteit. 24 24 Meiler i. m. idézi az 1820-ban készült Inventar Journalt. Ebben 9 David Teniers és 2 David Teniers követője szerepel.

Next

/
Thumbnails
Contents