Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 11. (Budapest, 1968)
IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Vadászi Erzsébet: Philippe de Lasalle Esterházy-mintája
de Lasalle, az európai királyi és főúri udvarok egyik megbecsült egyénisége nevéhez fűződik. A szóbanforgó falkárpit — véleményünk szerint — az eszterházai kastély XVIII. századi kiképzésének volt része. Hadd idézzük Melier Simonnak, az Esterházy-kóptár történetírójának ezzel kapcsolatos megállapítását: ,,a 60-as évek végére Eszterháza nemcsak külsejére, hanem belső berendezésére nézve is befejezettnek mondható. A kastély százhuszonhat terme és szobája ekkor már telve volt bútorokkal, képekkel, porcelánnal és a művészi ipar mindenfajta remekével, a falakon pompás gobelinek, drága tapéták, vagy dekoratív falfestések váltakoztak". 5 Feltevésünk szerint a hercegné lakosztályának egyik elsőemeleti szobájában volt az a díszes selyemtapéta, amelyet Philippe de Lasalle tervezett, s amely eredetileg és rekonstrukciója jelenleg a Versailles! kastélyban Mária Antoinette szobájában található. Ezt a mintát Franciaországban a mai napig is Esterházy-dessin-nek nevezik. Rajzában a kétszeres szalagcsokorral egybekötött pávatoll és mezei virág orgonavirággal szegélyezett szalagon továbbfutva folytatódik a középpontban levő virágcsokorban. Tulipánt, napraforgót, szarkalábat, labdarózsát komponált egybe itt Lasalle. Az orgona lila színével megegyező szalag közé vegyül a napraforgó aranyos-sárgája, amelyik egyik oldalon az egyre sötétedő zöld levelekbe, másikon a szarkaláb hideg kékjébe megy át, mintegy kiemelve a tulipán bársonyos-vöröses-kékeszöld cirádás árnyalatát (1., 2. kép). Tipikus példáját láthatjuk itt a korra és a művész e korszakára jellemző szimmetriának, ugyanakkor az aprólékos és részletező előadásmódnak, az árnyékolás rendkívüli gazdagságának és változatosságának, továbbá a festői hatásra való törekvésnek is. Ki is volt ez a tervező művész, mikor alkotta e mintát, s milyen helyet foglal el életművében ez a megrendelés? XVI. Lajos idejében egész Franciaországban — így a selyemszövés központjában, Lyonban is — két iskola alakul ki : a tradíciót követők és az antikvitást kedvelők iskolája. Az előbbieket a részletező realizmussal telített apró virágos (mille fleures) szigorú, vertikális tagolású koni]Dozíciók jellemzik; az utóbbiak antikizáló, medaillonos kárpitokat szőnek. Korának legnagyobb textil-desszinatőrjénél, Philippe de Lasalle-nál mind a két változattal találkozunk. Az Iparművészeti Múzeum két olyan selyemtöredéket őriz (3., 4. kép), amelyet Philippe de Lasalle, illetve követői művének tulajdonítanak. Az egyik világoskék nagyleveles zsenill, a másik aranybrokát, zöld atlasz alapon színes selyem, ezüst- illetve damasztszövésű díszítéssel ékes. 6 Az első a tradíciót követő selymek, a másik az antikizálókhoz kötődik, Vénusz és Ámor jelenetével, a tipikus lasallei papagájokkal illetve pávákkal. Mindkettő ornamentikájában kapcsolódhat a Lasalle-i oeuvrebe, hasonlóképpen, mint az Esterházydessin meghatározásához az analógiák körébe vont más Lasalle tervezte minták. A XVIII. század közepén a rajzoló művész és a szövőmester sohasem volt azonos, s nem is voltak egymással közelebbi kapcsolatban. Az 1760-as években 5 Meiler Simon: Az Esterházy képtár története. Bp. 1915. XXXI. 6 IM lelt. sz. 8212a-c és 7704. Mindkettő provenienciája ismeretlen. 7 Cox, Robert: Philippe de Lasalle et son oeuvre. Paris 1906.
