Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 11. (Budapest, 1968)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Zlinszkyné Sternegg Mária: A hangszergyűjtemény újabb szerzeményei

felülről támaszkodó tompító felemelkedik és lehetővé teszi a húrok utórezgését. E „pedált" forte-nak nevezzük, noha tulajdonképpen a hangzás nem lett erősebb: a hangszín változott meg, teltebben szólalt meg a hangszer azáltal, hogy a húrok együtt rezegtek. Ez a korai, vékonyhúrú és gyengébben felépített hangszerek esetében még nem okozott káros hatásokat. E korai zongorák térddel mozgásba hozott regiszterei (Kniedrücker, Knieschieber) a klavikordoknál és csembalóknál szokásos kézzel mozgásba hozott regisztereket váltották fel; utoljára jelentek meg a stabil lírára erősített, lábfejjel mozgásba hozott pedálszerkezetek. Tomkinson square pianofortéja kiemelkedő helyet foglal el múzeumunk gyűjteményében a fent elmondottakon kívül finom arányú, könnyed és funkcionális felépítése miatt is. Az angol koraklasszicista bútorművészet önálló, nagy korszakának terméke, amidőn legjobb bútortervezők, mint Robert Adam (1728—1793) vagy Thomas Sheraton (1751 — 1806) határozták meg a hangszerek külső alakját. A XIX. század első felének magyar, zenét művelő és kedvelő közönsége a Tudományos Gyűjtemény 1840. évfolyamában találkozhatott mesterünk nevével.

13 Pusztay Ignác : A zongora című közleményében — Castil-Blaze nyomán — végigpillant e hangszer történetén s így ír: „Angol földön Tomkinson, Broadwood, Clementi — a jeles zongorázó —, Stodart különböztetik meg magukat, s készítenek jeles zongorákat". A zongora mechanika 1750 után tökéletesedik, a kibontakozás mindkét szerkezetnél azonos elvek alapján történik. Angliában Backers (1772) és Stodart (1777) révén ki váltós, helyesebben lökőny elves megoldással: a korábban merev lökő (Stösser) kitérni képes, ami tulajdonképpen visszatérés Cristofori szerkezetéhez. Az új mechanika neve „Stosszungenmechanik" — lökőnyelves mechanika, gyártási központja után „angol mechanika". A tökéletesített csapómechanika esetében a korábban merev Prelleiste kitérni képes, megszületik a kiváltós csapómechanika = Prellzungenmechanik. J. A. Silberman tanítványáé, az augsburgi Johann Andreas Stein-é, majd ennek vejéé, a bécsi Andreas Streicheré az érdem. Általánosan használt neve mindmáig: „német" majd később „bécsi mechanika". Ilyen a mechanizmusa a másik, itt bemutatásra kerülő zongoránknak. Asztal alakú zongora.

14 Michael Schweighofer, Wien, 1801 — 1809 között (3. kép). A lefelé keskenyedő, feketére fényezett, hatoldalú hasábos lábon, lemetszett sarkú, fekvőhasáb alakú szekrénytest nyugszik. A corpus fenyőfa alapon diófával borított, ébenfa filókkel kereteit szalagintarziával díszített. A zongora szabadon álló. Beugró billentyűzete fölött és a zongora teljes hosszában a fedél kétrét felnyitható. Léces kótatartója mozgatható. A billentyűzetet határoló homloklap igen gondosan kidolgozott, s minden egyes billentyűnél fogsorszerűen kivágott és a perem feketére pácolt; középpontjában a sárgaréz fiiével kereteit ovális zománclapon MICHAEL SCHWEIGHOFER BÜRGER IN WIEN jelzés olvasható (4. kép). 13 Tudományos Gyűjtemény 1840. VII. 51 — 91. E közleményre Krisztinkovich Béla volt szíves figyelmemet felhívni. 14 IM lelt. sz. 64.230.1. Magassága 84 cm, szélessége 153 cm, mélysége 58 cm. Az eladó szíves közlése szerint egykori tulajdonosa, Morlin Amadé, az első világháború előtt Párizsban vásárolta.