Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 10. (Budapest, 1967)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Héjjné Détári Angéla: A Metamorphoses témáinak barokk változatai az Esterházy kincstár elefánt agyarán

,,A barátságom" szólal „nem sokra becsülted, vedd az ajándékom!" S baljáról néki Medusa förtelmes képét (maga félretekint) odanyújtja. Vált, amilyen nagy volt, nagy heggyé Atlas. (Met. IV. 654—657) 21. jelenet: Kutyafejű, női keblű, halfarkú szörny felé a magasból repül Perseus sisakos, harcos figurája. Kivont kardját, pajzsát maga előtt tartja. Alatta a műtárgyon sérülés van, így Andromédának csak a csuklójánál fogva sziklához láncolt balkarja látszik. Perseus hőstetteit így folytatja Ovidius: . . .Perseus köti lábra a szárnyát újra s a görbe vasú sarlót felfűzi övére, s tollas sarka a híg levegőt szeli-szegdeli, szárnyal. Sok nép földje fölött szállt át, mind tűnt el alatta, végre az aithiopok s Cepheus mezejére tekintett. Ott ártatlanul Andromedát, mivel anyja hibázott nyelvével, szörny bűnhődésre tetette ki Ammon. Karja kemény sziklához van láncolva a lánynak; látja Abantiades, s ha a könnyű szél a hajával nem játszódna, ha forró könny nem omolna szeméből, márványnak vélné testét; tűz száll bele tüstént, ámul, a látott szép lány testtől megragadottan s szárnyát lég magasán csaknem csapdosni feledve. Végre megáll és szól: ,,Méltó, de nem ily kötelékre, ám amely egymáshoz tud fűzni heves szeretőket, áruld el nevedet meg e földét, és hogy e láncot mért is verték rád" megmondja nevét meg a földjét, s hogy szépségben mint bízta magát el az anyja; s még szava végéhez nem is ért, mikor ím a hab árja felzubogott, s a nagy árból szörny magasúlt ki elébük, s tág tükrére terült mellével a tengerözönnek. Most a talajt lábbal löki el nagy gyorsan az ifjú s száll fel a fellegekig. Meglátta a férfiú árnyát víz tükörén az a vad, s kezd vívni a víz-szini árnnyal. Inachides ugyanúgy surrant le a híg levegőből, tört a dühös szörnynek hátára, s a fegyver acélját görbült markolatig, be a jobb marjába meríti. Tér ki veszett harapása elől gyors szárnnyal az ifjú : s hol csigahéjakkal telenőtt hátába, hol oldalt csontja közé, majd meg hol hallá kezd alakulni vékony farka, suhintja belé sarlója acélját. (Met. IV. 665—681, 686 — 690, 711 —713, 718 —720,^724 —727)