Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 10. (Budapest, 1967)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Héjjné Détári Angéla: A Metamorphoses témáinak barokk változatai az Esterházy kincstár elefánt agyarán

kapcsolatok idején a herceggé lett Pál német, közelebbről augsburgi mesterrebízza megrendelését. Az Esterházy kincstár elefántagyarának mesterével kapcsolatban a német csontfaragók közül ebben az időben a nürnbergi Balthasar Stockamer (szül. 1600 körül — megh. 1700 körül) személye is számításba jöhetne.

27 Azonban az egyező monogrammal szemben ennek a feltételezésnek ellene szól, hogy Stockamer jórészt Firenzében működött, s művei csak ott ismeretesek. Valamint az a tény, hogy 1668, azaz Nürnbergbe történt visszatérése után csak mint fa- és kőszobrász dolgozott és 1687-ben — az agyar készítése idején — már olyan előrehaladott korú lehetett, hogy nemigen vállalkozhatott ilyen nagy feladat elvégzésére. Az ugyanezen korban és műfajban dolgozók közül viszont teljes biztonsággal emelhetjük ki az augsburgi Bernhard Strauss mester alakját. Joachim von Sandrart — a XVII. század ismert személyisége, maga is Ovidius illusztrátor

28 és életrajzíró — a kortárs szavaival 1675-ben így ír Straussról: „Bernhard Strauss von Marchdorf an dem Bodensee bürtig, der jetzo zu Augstburg unverheuratet sich aufhält, ist gleichfals ein guter Bildkünstler in Helfenbein, Edelgestein, Buxbäumen Holz und Silber, wie er dann erst neulich mit einem herrlichen Helfenbeinern Crucifix seine Wissenschaft entdeckt und noch täglich mit allerhand Kunstreicher Arbeit sein Lob vermehret, und istnur schad, dass dieser Künstler nicht mehr befördert und gleichwie er an sich Selbsten fleisseig, mit gnugsamer Arbeit versehen ist."

29 A Sandrart által említett feszület valóban Strauss új munkája volt, mert ugyanebben az évben faragta a 67 cm magas corpust „egy darab elefántcsontból" 700 forintért Anton Spinelli teatinusrendi prépost számára.

30 Ez a szignált feszület a müncheni Cajetan templom sekrestyéjében volt, és a második világháború alatt megsemmisült. Sajnos, így a műtárggyal együtt a szakirodalomban le nem közölt mesterjelzés is elpusztult.

31 Más művein érdekes módon ötvösként nevezi meg magát, noha az augsburgi ötvöscéhnek nem volt tagja. így a Victoria and Albert Museum figurális faragású elefántcsont kupáján is (M: 48 cm), melynek aranyozott ezüst foglalatát is minden bizonnyal ő maga készítette. Ennek jelzése: „Bemard Strauss Goldschmidgesel von Marckdorf am Bodense 1651."

32 Két másik művén: a bacchanália jelenetes amsterdami (Rijksmuseum) és az olympusi isteneket ábrázoló bécsi (Kunsthistorisches Museum) serlegen pedig „Bemard Strauss Awrifaber fecit" jelzést használt.

33 Ezeken kívül egy szintén jelzett feszületének 36 cm-es corpusa található 1677ből Landshutban,

34 De még ennél is nagyobb méretű, 79,5 cm magas, a mün27 Thieme-Becker : Allgemeine Lexikon der bildenden Künstler. Leipzig, 1938. Bd. 32. Stockamer címszó. — Philippovich: i. m. 216. old. 28 Sandrart: i. m. 435. old. Sonstige Abbildungen aus Sanclrarts Académie. 4. ^Sandrart: i. m. 237. old. 30 Bezold—Riehl-Hager : Die Kunstdenkmale des Regierungsbezirkes Oberbayern. II. München, 1902. 962. old. 31 Ulla Krempel müncheni művészettörténész szíves levélbeli közlései, melyekért ezúton is köszönetet mondok. Ő kutatást végzett a Bayer. Landesamt für Denkmalpflege fotóarchívumában is, de a szignatúráról, sajnos, felvétel nem maradt. 32 Philippovich : i. m. 193-195. old., képe 194. old. 146.; Scherer: i. m. 50. old., képe 49. old. 42. 33 Rosenberg : i. m. Nr. 680. — Itt jegyzem meg, hogy a Rosenberg által megadott jelzés nem egyezik Philippovichéval a londoni kupa esetében! 34 Philippovich : i. m. 193. old.