Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 10. (Budapest, 1967)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Héjjné Détári Angéla: A Metamorphoses témáinak barokk változatai az Esterházy kincstár elefánt agyarán

16. jelenet : A kút mögött fa, s alatta hosszúruhás, széttárt karú előkelő fiatal nő, Thisbe áll. Másik oldalán hasábokból összeállított síremlék, melyet delfin és íhárom római toboz díszít (15. kép). A legenda szerint: Pyramus és Thisbe, legszebb fiu volt amaz egyik, másik Napkeleten legszebb volt mind a leány közt, s egymásnak szomszédai, hol, mondják, hogy a büszke várost téglával köritette Semiramis egykor. Ismeretet szomszédság ad s indítja szerelmük; ez meg idővel nőtt ; vágyták is a hitvesi fáklyát, s tiltották a szülők messze mezőn nehogy eltévedjenek, össze Ninusnak sírjánál jönnek, s fa tövénél búva, bevárják egymásnak jöttét. A szederfát, rakva fehérlő szedreivel, tudják: hűs forrás partja növelte. Nagy ravaszul kioson Thisbe a homályban az ajtón, rászedi háznépét, fátylával rejti a képét, surran a sírdombhoz, s odaül, mit mondtak, a fához. Ennyire bátorrá szerelem teszi. S íme, oroszlán jön, vértől-habosult szájjal, barmot csak imént ölt, szomszéd forrásnál kívánja eloltani szomját. Hold sugaras fényében amint Babylon-beli Thisbe ezt meglátja, rohan remegőn barlangi homályba. S míg száguld, leesik válláról leple (Met. IV. 55 — 61, 87—90, 93 — 101) 17. jelenet : A legenda folytatása: fa tövében egy odahanyatlott férfi, Pyramus "teteme fekszik. Fölötte Thisbe hosszúruhás alakja áll, mellébe tőrt szúrva '(16. kép). A tragikus történetet így regéli tovább a költő: Később ér oda, és a nyomát jól látja a vadnak Pyramus ott a homok sűrűjén, s elsápad az arca; majd, hogy a véráztatta lepelt is megleli, így szól: Minket, a két szeretőt, egy éjszaka küld a halálba És tőrét, mely övén díszlett, bemeríti hasába, Most, noha még retteg, nem akarja becsapni a kedvest, s megtér már a leány, a fiút szeme, szíve kutatja, íme követlek, holt;" Mondta, s utána a tőrt mellének szegzi, beledől abba a vasba, mi még vérnedves volt az öléstől. (Met. IV. 105^108, 119, 128 — 129, 151, 162 — 163)