Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 10. (Budapest, 1967)
IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Héjjné Détári Angéla: A Metamorphoses témáinak barokk változatai az Esterházy kincstár elefánt agyarán
ténynek ellenkezője is. Például a kitűnő augsburgi Drentwett ötvösfamilia tagjai csontreliefeket, illetve figurákat is faragtak. így az Esterházy kincstár (Nádasdy kincstárból származó) zománcos, drágaköves ezüst díszkocsikájának elefántcsont Venus, Bacchus és puttó figuráit is maguk készítették. A nemzetközi szakirodalom éppen ezzel a példával kapcsolatban állapítja meg, hogy ,, az ötvös nem mindig csak a foglalatokat készítette." 4 Nagy általánosságban leszögezhető tehát, hogy az elefántcsontfaragók adott esetben műveik fém foglalatát maguk is elkészíthették, azonban ötvösök is faraghatták alkotásaik elefántcsont díszítményeit. A középkor folyamán a rendkívül értékes és ritka elefántcsontot kis lemezekre fűrészelve dolgozták fel. A XVII. században fellendült import következtében viszont már sokkal több nyersanyag állt rendelkezésre. Ez a tény lehetővé tette nagyobb méretű faragványok készítését is. A henger alakban feldarabolt elefántagyarakból nagymennyiségű körplasztikus szobor és számtalan ezüstkupa borítása készült. Ezek a barokk stíluskorszakban a műfaj legjellemzőbb alkotásai. Igen ritka egy egész agyar kifaragása, önálló műalkotássá formálása : ilyen a Louvre-ban őrzött ornamentális díszítésű reneszánsz agyar, 5 s még inkább egy Apolló és Daphne, s mások történetét ábrázoló XVII. századi faragvány, 6 melyet a kiváló Georg Petel augsburgi mester készített. 7 Hasonlóan jelentős az Iparművészeti Múzeum elefántagyara. * Az egykori Esterházy kincstárba tartozó faragvány méreténél, témájánál, technikai kialakításánál és személyi vonatkozásainál fogva különös figyelemre érdemes, korára jellemző alkotás (2., 3. kép). Első említését a Fraknóban 1725-ben felvett leltárban találjuk, ahol a 65—66. szekrény No. 1. tételeként szerepel: ,,Egy vörös Tokban egy igen nagy Mesterségessen Meczéssekkel élaborait Ovidius fabuláit representalo Elefánt fogh." Egy 1852-es rövid fraknói ismertető is megemlíti: ,,Ein grosser Elefantzahn mit basrelief gearbeiteter mythologischer Darstellung, ein Kunstwerk vom Jahre 1687. " 8 Az agyar teljes felületén faragott. Elkeskenyedő vége hercegi korona formára kialakított; alatta nagyméretű Esterházy címer, melyet az aranygyapjas rend jelvényeivel ékes lánc vesz körül (4. kép). A négyosztású címerpajzs címerállatai átló irányban azonosak: a heraldikai jobb felső és bal alsó mezőben koronán ágaskodó szárnyas, koronás griff áll, egyik mancsában kard, a másikban három szál virág. A jobb alsó és bal felső mező alján vízszintes pólyában három virágfej. A pólyán kétfarkú, koronás növekvő oroszlán, egyik mancsában kard, a másikban három szál virág. A címer közepén kis koronás 4 Philippovich : i. m. 147. old. 5 Diner-Dénes József : Az elefántcsontfaragás. Ráth (szerk.): Az iparművészet könyve. II. Bp., 1905. 131. old. 132. kép. 6 Scherer, Christian : Elfenbeinplastik seit der Renaissance. Leipzig, é. n. 48. old. 7 Egykorú leírása szerint: ,,. . .den Apollo, wie er der Daphine nachlauft und andere von 10 bis 12 Grupen oder beysamen stehende Bildern so Gross als die grossesten Elephantenzän. . ."; Sandrart, Joachim: Teutsche Académie der Bau- Bild und Mahlerey— Künste von 1675. (A. R. Peltzer kiadása,) München, 1925. 224. old. 8 Iparművészeti Múzeum Adattára 236/1957. lelt. sz. 57. old. — Botgorscheh, Ferdinand: Forchtenstein. Wiener Neustadt, 1852. 33. old. 9 Siebmacher, J.: Wappenbuch. Nürnberg, 1893.; Gsergheő, G.-Nagy, I.: Der ungarische Adel V. Text 159-160. old.
