Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 9. (Budapest, 1966)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DECORATIFS - Ivánfyné Balogh Sára: Köszöntőkártyák az empire és biedermeier korból

Kunsthändler, voran Löschenkohl, machten bländende Geschäfte mit jenen Karten".

13 Nem véletlen, hogy a könyvben az első és az utolsó fejezet záródísze Endletzberger-féle „Glückwunschkarte". Erről a művészről később még lesz szó. Akisművészeteket űzők, metszők és a kiadók egymásrautaltság ÉLTÉI j ct közízlést formáló befolyására rámutató fenti sorok mintha kiegészítenék Kazinczy előbb idézett levélrészletét (Barcsai reze azért nincs kimetszve, mert nem lehet rá metszőt találni, mind köszöntőkártyákon munkálkodnak). A levélnek 1814-ből származó keltezése alapján arra is következtethetünk, hogy hazánkban a köszöntőkártya-küldés divatja az 1810 körüli években terjedt el. S mintegy Kazinczy szavainak folytatásaképpen olvassuk Lyka Károly Magyar Művészet 1800—1850 című könyvében, hogy a legtöbb rézmetsző műlapokon kívül szentképek, vándorlevelek . . . metszésével is foglalkozik, sőt egészen közönséges kereskedelmi munkát is végeznek, ilyenek a levélfej, névjegy, köszöntőkártyák, játékkártyák . . . stb. (Ma már tudjuk, hogy a játékkártyák kérdése is érdekes kutatási téma lett.) Folytatva Lyka Károlyt: „Legtöbbje a puszta megélhetés miatt szaporázva kénytelen dolgozni, ami nem válhatott a minőség előnyére".

14 Majd ezt írja később: „Vannak házaló és vándor képkereskedők, és olyanok, akik messze földről jönnek műtárgyakkal a pesti vásárra. Az Ujvásártér bódésorában a vásár idejére a 20-as évek vége felé egy-egy bódét bérel Tessaro és Anton Paderno (!) bécsi műkereskedő. A kereskedelem művészi szempontból igénytelen munkákat forgat."

15 Mindezekből kitűnik, hogy a köszöntőkártya készítők neveiről kimerítő listát készíteni úgyszólván nem is lehet, de ennek a tanulmánynak nem is ez a célja.

16 Természetes azonban, hogy a nagy tömegben előállított kártyák között vannak kiemelkedő értékű produktumok is, voltak olyan művészek, akik érdemesnek] találták jelzésükkel ellátni a saját készítésű kis üdvözlőkártyát annak tudatában, hogy a puszta emlékké vált köszöntést az idő múlása egyre vonzóbbá teszi, az alája helyezett szignatúra pedig a gyűjtő számára még becsesebbé. Ilyen szelekció alapján ki kell emelnünk gyűjteményünkben néhány nevet, így Neidl Johann Josefét, aki osztrák rézmetsző létére sokat járt Pesten. 1774 vagy 76-ban született Grácban; Frankfurtban, Münchenben és Augsburgban tanult. Eleinte ötvös volt, csak később lett rézmetsző. 1800 körül Bécsben működött. 1803-tól összeköttetésben állott Kazinczyval, ki Cserei Farkasnak, Kis Jánosnak, Helmeczy Mihálynak és Rumy Károly Györgynek is figyelmébe ajánlotta Neidlt. Sokat metszett Magyarország számára és a pesti vásárokat személyesen is felkereste metszeteivel. Ilyen alkalomkor érte utol a halál Pesten/ 1832-ben.

17 Neidl személyére magyar kapcsolatai miatt tértünk ki részletesebben és amiatt, hogy nevét szép darabok képviselik gyűjteményünkben. Úgynevezett „Kunstbillet"-té avatja a legszebb kidolgozású kártyákat 13 Leitich, Ann Tizia : Wiener Biedermeier, 1941. 8. " Uo. 129. 15 Uo. 501. 16 Kiadók részletes felsorolását ld. Pazaurek : Biedermeier Wünsche és Heck féle antikvár katalógus. XVIII. 17 Pataky D. : A magyar rézmetszés története a XVI. sz.-tól 1850-ig. 189.