Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 9. (Budapest, 1966)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DECORATIFS - Ivánfyné Balogh Sára: Köszöntőkártyák az empire és biedermeier korból

Ami a kártyák megjelenési formáját illeti, utalunk még arra, hogy komor időkben, amikor Napóleon rákényszeríti a háborúkat Európára, az elszegényedés hatására a kis köszöntőkártya alapanyagaként a vas is megjelenik. A berlini kir. vasöntöde és a Sayn-i kohó vas újévi kártyákat adott ki, leginkább rajnai műemlékek ábrázolásával. Már a fekete anyag is emlékeztet azokra a nehéz időkre, amikor aranyat adtak vasért. A berlini vasöntöde ezekkel a kártyákkal egyrészt emlékeztetni akart, de természetesen saját termékei propagálásának szándéka is megmutatkozik az érem, illetve a kártya másik oldalán. E kártyák nehézkességüknél és jellegüknél fogva kívül esnek a tárgyalt anyagon és így csak megemlítésükre szorítkozunk. A köszöntőkártyákat hozzáértéssel és szakértelemmel szemlélőben a megkapó látványon kívül három érdekes kérdés is jelentkezik: nevezetesen a kártya keletkezésének ideje, készítője és kiadójának a neve foglalkoztatja a szemlélőt. Ezekre a kérdésekre kívánunk némi eligazítást nyújtani, hiszen a rendkívül sok változatot kimerítően tárgyalni itt nincsen mód. A pontos datálás kérdése meglehetősen nehéz. Éppen azért, hogy a kártyák ne legyenek csak egyetlen újévi felhasználásra utalva, nem viselnek nyomtatott évszámot, a kézírással olykor rávezetett évszám csak az elküldés idejét ad quem és nem a quo-t adja, minthogy nem kell a küldés idejének szükségképpen a készítés idejével egybeesnie. Az ábrázolt ruházat — amennyiben alakos a kép — adhat némi támpontot. Először még a directoire divatjában sétáló párok, azután à la grecque empire és a 30-as évektől a karcsú derék és bő szoknya, hármas tagolású frizura a nőknél, legalább az évtizedekre való beosztást teszi lehetővé. Mondhatjuk ezt annál is inkább, mert a 40-es évek Kunstbilletje például már egyáltalában mellőzi az alakos ábrázolást, kora erről is felismerhető. A gyűjtő számára a datálást illetőleg a legmegbízhatóbb adatot a kártyákon igen gyakran feltüntetett mintaszám adja, amit a kiadók azért alkalmaztak, hogy kikerüljék a közvetítő kereskedelmet, az ún. ,,Zwischenhändler"-eket. Az egyes kiadóknál százig is emelkedő számok világos képét adják különösen a bécsi,,reteszes" kártyák rendkívüli elterjedtségének és közkedveltségének. Jellemzésül idézem Ann Tizia Leitich biedermeier könyvéből: „Nebenbei blühte ein reiches Kleinkünstlerleben. Zeichner, Lithographen, Kupferstecher, Schabkünstler, Elfenbeinschnitzler, Miniaturisten, Porzellanmaler hatten reichlich zu tun, bildeten den Weltruf der Dosen der Wiener Porzellanmanufaktur und den Geschmack der Bevölkerung, für die und mit der sie arbeiteten. Denn dies war immer wesentlich in Wien, Künstler und Laien kannten einander gut, interessierten sich für einander. An manchen Tagen zu Neujahr oder zum Namensfeste war das Gedränge so groß, daß die Polizei einschreiten mußte. Diese in. KÉPTÁBLA —? 1. Áttört papírból csipkés keretbe foglalt színezett rézmetszet. 1820 körül 2. Szalmafonatokból készített köszöntőkártya. 1820 — 40 3. Jellegzetes biedermeier virágkoszorús köszöntőkártya, színezett rézmetszet. 1820 — 30 4 — 6. Bécsi Kunstbilletek. 1830 — 40 között. Jelzet: I. E. (Josef Endletzberger), F. G. (F. Giry), J. R. (Josef Riedl) jelzetekkel 7. kép. Kunstbillet Endletzberger modorában, a széleken bútorveretekhez hasonló motí vumokkal