Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 9. (Budapest, 1966)
IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DECORATIFS - Katona Imre: Az Iparművészeti Múzeum besztercebányai térítője
protestáns templomai ismét katolikus kézre jutottak. A Selmecbányái templom 1669-es visszavétele után második volt a besztercebányai vártemplom, melyet 1671. nov. 17-én vettek el az evangélikusoktól. Ezután került sorra: Körmöcbánya (1673), Korpona (1673), Libetbánya (1674), Úrvölgy (1685) stb. A templom lefoglalásával azonban még nem került a katolikusok birtokába a templomi felszerelés. A városi tanács az átadást elrendelő királyi paranccsal szembeszegülve, módot és haladékot akart biztosítani, hogy a mindkét felekezetbeliek kikutathassák, mely tárgyak az övék. Csak 1672. júl. 29-én ültek össze a katolikusok és az evangélikusok, hogy a templom paramentumait és klenódiumait megosszák egymás között. A rendelet szerint a katolikus ajándékozók tárgyai a katolikusokat, a protestánsokéi pedig a protestánsokat illetik. A leltározáskor összesen 77 tárgya volt a besztercebányai vártemplomnak. Ebből 44 az evangélikusoké, 33 pedig a katolikusoké lett. Az evangélikusok tárgyairól készült 1672-es leltárban az Iparművészeti Múzeum térítőjét is megtalálhatjuk „Ein grosz tauftuch mit 4 Evangelisten in der mitten aber die tauf Christi von Fr. Kochlatschin gestift." 17 A bejegyzésből nemcsak a terítő „Charitas Kochlatzin" feliratára derül fény, hanem rendeltetésére is. A „tauftuch" kifejezés egyértelműen bizonyítja, hogy a hímzés nem oltár-, hanem keresztelőterítő volt. Ezért ábrázolták Krisztus megkereszteléset a terítő középső medaillonjában. A „Charitas Kochlatzin" feliratban nem elnémetesedett, vagy elszlávosodott helynevet, hanem a megrendelő családnevét ismerjük fel. A terítőt tehát Kochlatschné — Frau Kochlatschin — adományozta 1634-ben a besztercebányai, akkor még az evangélikusok vár templomának. A Kochlatschok — mint nevük is mutatja — a bányavárosokba bevándorló szlovák eredetű családok közé tartoztak, akik főleg a század közepe táján és második felében kezdenek több magyar családdal együtt letelepedni Selmecbányán, Körmöcbányán és különösen Besztercebányán. Egyiküknek-másikuknak, mint a Táboryaknak, a Novákoknak, a Ravaszoknak, a Zundráknak, a Pelnasztoknak, a Sidlovszkyaknák, az Ocsovszkyaknak, a Kuntsovicsoknak és nem utolsósorban a Kochlatschoknak már ingatlanuk is van, de a polgárjog megszerzésétől még távol tartja őket a városnak az a szabadalma, mely szerint a bányavárosokban csak németeknek szabad letelepedniök és házat vásárolniok. 18 Bár az 1635. évi 21. törvénycikk újra szabad letelepedést és házvásárlási jogot adott a magyaroknak és a szlávoknak a bányavárosokban — sőt az 1647. évi 78. törvénycikk a németekkel egyenlő hivatal viselési jogban részesítette őket —, ennek ellenére a város mindent elkövetett, hogy a betelepülőket jogaik gyakorlásában megakadályozza. Ezért azok a nádorhoz folyamodtak, aki 1649. aug. 27-én Bajmócon kelt oklevelében — Thurzó nádor 1612. és 1613. évi okleveleire hivatkozva —• kinyilvánította a polgárság teljes egyenjogúságát. A Kochlatschok is az egyenjogúságért folyamodók pártján álltak, 17 Jurkovich Emil személyében Besztercebányának kitűnő helytörténésze volt, aki a sokáig hozzáférhetetlen besztercebányai levéltár anyagát a Beszterczebánya és Vidéke c. hetilapban rendszeresen publikálta. Számos cikke, tanulmánya közül néhányat megemlítünk: Beszterczebánya múltjából, Beszterczebánya és Vidéke, 1898. nov. 6., 13., 1899. jan. 1., jún. 4., 11., 25., júl. 2., 1900. máj. 13., 20„ 27., jún. 3. stb. Ugyancsak Jurkovich közléséből ismerjük a besztercebányai vártemplom leltárait, köztük a bennünket elsősorban érdeklő 1672-es leltárt is. (Beszterczebánya, Városi lt. Prot. 367., 50.) A Kochlatschokra vonatkozólag: Hörk József: Az eperjesi ev. ker. Collegium története. Kassa, 1896. 86 — 88., 96 — 97; Jurkovich Emil: Beszterczebánya monographiája. 1930. 398. 18 Jurkovich : i.m. 248.
