Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 8. (Budapest, 1965)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Kiss Ákos: A holicsi fajanszok jegyeinek kérdéséhez

adminisztratív célú rendeltetés maradt. A fajansz gyártásban egyébként sem volt idegen a vevő, a megrendelő személy nevének jelzése, gondolva itt a magyar késő reneszánsz fajanszedényeire, a habán fajanszokra. De az európai fajanszgyártás Holiccsal egyidejű korából is ismerünk hasonlókra példát. A magdeburgi fajanszokon az M betűjegy után következő második betű ugyancsak a megrendelővel kapcsolatos, és nagy összefüggő készleteken fordul elő. Azt azonban, hogy a holicsi fajanszok második betűjegyei mögött milyen uradalmak kezdőbetűi rejlenek, újabb írásos adatok felbukkanásáig nem tartjuk eldönthetőnek. Könyöki elgondolásait, amelyek szerint például a II

H jegy a Holicsi uradalmat magát, a HS pedig Schlosshofot jelentené, csupán feltevéseknek tekinthetjük.

10 Az emlékanyag, különösen pedig a nagyobb készletek betűjegyeik szerinti csoportosításai nyomán szembeötlő, hogy a jegyeknek, sőt azok színeinek változtával gyakran a festőkéz is változik. Ez a jelenség azzal függ össze, hogy egy-egy nagyobb készletet lehetőleg ugyanaz a festő festett meg. De arra is látunk példát, hogy ugyanazt a mintázatot különböző festők alkották. Amikor az egyébként azonos betűjelű jegyek egy készleten belül más-más színekben tűnnek fel, a festőkéz is megváltozik. Eszerint a festőt, illetve az általa végzett munkát eltérő színű jegyekkel is jelezték. (Fekete mellett mangánlila, zöld jelzésekkel.) Más esetekben a jegy mellett vékony, finom ecsetvonással kis bíborvörös, vagy zöld számocskákat látunk. Ezek is festőjegyek voltak, egyes vélemények szerint a különleges festői beavatkozás jelzései. Az eltérő színű, egyébként azonos jegyek gyáranként más-más jelentőséggel bírtak. Tata esetében a kutatás a kék és fekete színű T jegyek szerint időbeli megkülönböztetést állapított meg.

11 Holies fajanszainál ilyen lényegeskövetkezményt az eltérő színű jegyekhez nem fűzhetünk, ugyanazon készlet egyes darabjain is más színű jelzéseket látunk. Igaz, hogy egy-egy díszítési módot hosszabb ideig, egy-két évtizedig is használtak, így pl. a lambrequin díszes mintákat; eszerint a különböző színű jegyek egymás mellett nem nagy időkülönbséggel voltak használatosak. Ezt a plasztikus növénydíszes, vörössel árnyalt szélű, rózsa-, paeonia-díszes nagy terjedelmű edénykészleteknél is megfigyelhetjük, de a jelzésmód és a kivitel jellegzetességeinek összhangját látjuk a plasztikus levél formájú tálaknál is, amelyek eszerint ugyancsak nagyobb készletekbe tartoztak. A darabokat jeggyel a festéskor, vagy azt közvetlenül megelőzően látták el; ezt a festetlenül maradt fehéráru segítségével állapíthatjuk meg. Amennyiben ugyanis ezeket csupán így kívánták értékesíteni, úgy a szélesebb piacra történő jelzéssel, a kék HF jeggyel (1. kép) jelezték. Máskor egyes H jegyekkel látták el ezeket, mangánlila vagy fekete H-val. Mivel pedig a termékek fehéráruként való értékesítése vagy valamilyen mintával való megfestése nem mindig l kép Kobaltkék HF jegy a szélesebb piacra kerülő fajanszok jelzésére. 10 Könyöki J.: i. m. 63. Marke HF, kobaltblau, 11 Révhelyi E.: A tatai majolika története. Bp. für den weiteren Markt 1941., 63 — 64. bestimmten Fayencen. 4* 51