Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 7. (Budapest, 1964)
IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Katona Imre: A habán kerámia néhány kérdése
fenn kerámiák. Ilyen, viszonylag korai habán dísz- és használati edényeket a berlini és brünni múzeumokon kívül az Iparművészeti Múzeum is őriz. Ezeket az edényeket magas művészi kvalitás és fejlett technikai virtuozitás jellemzi. Ebből arra következtethetnénk, hogy ezek a művészi kidolgozottság tekintetében utolérhetetlen darabok nem egyszerre, valamiféle belső vagy külső sugallat hatására jöttek létre, hanem elmélyült és hosszú időt igénylő mesterségbeli gyakorlat eredményeként. Arra a kérdésre azonban, hogy a habánok hol és hogyan tettek szert ilyen nagy mesterségbeli gyakorlatra, mindmáig nem tudott egyértelmű és elfogadható választ adni a velük és művészetükkel foglalkozó szakirodalom. Layer Károly hazánkfia, a neves kerámia-történész figyelte meg első ízben és rendszerezte a habán kerámia karakterisztikumait. 8 Szerinte a XVI. és XVII. századi edényeket a hibátlan, repedezés nélküli fehér alapmáz, az olaszos edényforma, a sárga, zöld, kék és mangánbarna színek használata, a kizárólag növényi ornamentika későreneszász motívum-elemei (akantusz, passzifióra stb.), a megrendelő címerének vagy nevének feltüntetése és végül a mesterjegy hiánya jellemzi. Ezzel szemben a század későbbi évtizedeiben a dekoráció gazdagodása: a sárga, sötétkék és levendulakék alapmáz megjelenése teszi sajátossá és felismerhetővé a habán kerámiát. Mint láthatjuk, Layer a XVI—XVII. századi habán kerámia leglényegesebb tulajdonságaira, a tárgyak formai és díszítésbeli sajátosságaira tereli a figyelmet. Vitathatatlan érdeme, hogy ezzel a habán kerámia történetének problematikáját újabb jelentős lépésekkel vitte előre. Az edények olaszos formája és a díszítések későreneszánsz jellege között akarva-akaratlanul összefüggésekre gondol az ember, azonban a kérdés gondosabb vizsgálatakor kiderül, hogy ez az összefüggés csak látszólagos, mert azok a motívumok, melyek e korai edényeken találhatók, nem az olasz, hanem a Közép-Európában ekkor divatos későreneszánsz jellegzetes termékei. E motívumok Közép-Európán kívül máshol nem ismeretesek, tehát használatukat itt, Csehszlovákia és Magyarország különböző vidékein sajátították el. 9 Ezért az alábbiakban a habán edények formai sajátosságát, az ún. olasz edény form a eredetének és mibenlétének problémáit, valamint e formák elterjedésének körülményeit foglaljuk össze a már közölt és a nem publikált adatok, irodalom alapján. Ahabán edények egyik közismert csoportja az ún. áttört tálak, kétségtelen rokonságban vannak a faenzai áttört talpas tálak típusaival. Erre a rokonságra G. Ballardini mutatott rá első ízben. Mindkét típust a domináló fehérmáz, a színes dekoráció és a kínai porcelán utánzása jellemzi. Ennek áttetszőségét akarták utánozni az edényfal más-más mintájú rácsozatával. Ez az analógia mélyreható kultúrtörténeti összefüggések felismerését tette lehetővé. Ugyancsak Ballardinitól tudjuk, hogy a faenzai fehéredényesek között eretnekek is voltak, akik az inkvizíció elől menekültek ide. 10 Tudjuk, hogy a svájci anabaptista tanok hamar beszivárogtak a szomszédos Olaszországba, különösen annak északi városaiba, Vicenzába, Veronába, Padovába, Trevisóba és Velencébe. Az itáliai anabaptizmus egyik központja 8 Layer, i. m. • • < • 9 Az új keresztények asszimiláló dásá val már Aich Hubertné is foglalkozott doktori disszertációjában (A magyar haba fazekasművesség. Kézirat. 1956. Régészeti Könyvtár. 18. 1.). 10 Krisztinkovich Béla : Az újkeresztény keramika kezdetei és európai párhuzamai. Művészettörténeti Tanulmányok. I960, öl—71. . .
