Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 7. (Budapest, 1964)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Tasnádiné Marik Klára: A faenzai Ferniani műhely fajanszai gyűjteményünkben

TASNÁDINÉ MARIK KLÁRA A FAENZAI FERNIANI MŰHELY FAJANSZAI GYŰJTEMÉNYÜNKBEN A XVIII. század itáliai fajanszművészettel a szakirodalom behatóbban csak az első világháború után - - akkor is csak szórványosan - - kezdett foglalkozni. Ezekkel a műhelyekkel eddig néhány, a múlt század végén megjelent összefoglaló jellegű munka

1 foglalkozott, vagy valamelyik híres kerámiaközpont történetét ismertető szerző emlékezett meg róluk, amennyiben ott a művesség a XVIII. század folyamán továbbélt. A XIX. század második negyedéig, szemben a klasszikus, ókor keramikájának történetével, a reneszánsz és főleg az utána következő stílusperiódusok kerámiaművészete iránt kisebb volt az érdeklődés, aminek következtében ennek feldolgozása meglehetősen hiányos. A XIX. század első felében még a gyűjtésre hivatott múzeumok sem léteztek és rendezett nagy gyűjtemény nélkül — ami csakis múzeumokban valósítható meg — tudományos kutatás lehetetlen. A meginduló érdeklődés és nyomában a tudományos munka a fajanszművesség terén magától értetődően mindenekelőtt a reneszánsz kerámiaművészet csúcsai felé fordult, hasonlóképpen az európai porcelánhoz, amelynél eleinte csakis a már ritkaságokká vált emlékek érdekelték. Lehetséges, hogy a nagy reneszánsz mesterek és műhelyek sokszor ismertetett kerámiái mellett ezek a „porcelán modorban"-színesen festő műhelyek a kerámiaművészet ranglistáján örökös másodrendűségre kárhoztatottak. Munkájuk, működésük véleményünk szerint semmiképpen sem hozható közös nevezőre azokéval. Megváltozott társadalmi és gazdásági keret, megváltozott igények, a porcelán sarkalló hatása, és még számos döntő körülmény befolyásolta az új műhelyek termelését és termékeit. Munkájuk a XVIII. század igényeihez alkalmazkodva már súlyponttal a művészi használati tárgy (legtöbbször asztali edény) és nem a használati tárgy formájában megjelenő reprezentatív dísz-kerámia. A XVIII. században művészi szempontból jelentékeny fajanszmanufaktúrák Itália északi részén helyezkedtek el.

2 Polgári alapítások, amelyek 1 Fortnum, C. D. E. : Maiolica, a historic treatise. Oxford, 189(5.; Drake, W. R. : Venetian ceramics. London 1868.; Urbani de Ghetto], G. M. : Intorno alcune fahbriche in Bassano e in Angarano. Venezia 1876.; Malagola, C. : Memorie storiche sulle maioliche di Faenza. Bologna, 1880. 2 A torinói fajanszmanufaktúrát Giorgio Rossetti alapítja 1725-ben, tőle 1728ban veszi át Pietro Bisorto. A novei fajanszgyár, ahol később hibrid porcelán is készült, kis megszakítással közel két évszázadon át az Antonibon család kezében van. Alapítója 1728-ban Giovanni Pasquale Antonibon, később társulás révén szoros kapcsolat létesül