Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 6. (Budapest, 1963)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Horváth Vera: Az iparművészet kérdése Magyarországon a XIX. század végén

ahhoz, hogy a saját kor szükségleteinek, ízlésének és igényének megfelelő alkotások létrejöhessenek.

7 Eszerint az iparművészet lényege a formaalkotás, a művészet a műtárgy alakjának kiképzésével kezdődik. Pulszky Károly az iparművészeti alkotás lényeges vonásának a gyönyörködtetést tartja, de nem fejti ki, hogy a gyönyörködtetést milyen elemre: díszítmény, tárgy felépítésének egyensúlya, körvonal harmóniája stb. vezeti vissza. Szerinte a gyönyörködtetés az a többlet, ami az iparművészeti tárgy különleges, sajátos vonása, szemben az ipari tárgyakkal. Az iparművészeti alkotásban megnyilvánul az alkotóművész egyénisége, míg a pusztán ipari tárgy jellegtelen, nincs egyéb rendeltetése, mint valamilyen praktikus célra való megfelelés. Tehát Pulszky az ipari és iparművészeti tárgy közötti lényeges különbséget abban a hatásban látja, amelyet a tárgy a szemlélőben kelt, egyébként az iparművészeti alkotást a társadalomban betöltött helye, rendeltetése, használhatósága az ipar körébe sorolja.

8 Az alkotást két irányból vizsgálja, egyik az előállítás módja, másik a nézőben keltett hatás, a művészet-szociológia szempontja. Pulszky részleteiben nem pontosan megfogalmazott és éppen ezért több lehetőséget magába foglaló véleményével szemben 10 évvel később Stégmann József azt állítja, és ezzel leszűkíti a lehetőségeket, hogy a hatás döntő, sőt szinte kizárólagos tényezője a díszítmény.

9 Stégmann állításában a korszak egyik elég széles körben elterjedt nézete szólal meg, az a nézet, amely ipari produktum és iparművészeti alkotás közötti különbségeket az előbbi díszítés nélküli, az utóbbi díszített voltában látja. De hangot kap benne az a vélemény is, amely az iparmű vészetet a díszítő művészet körébe utalja és éppen ennek a felfogásnak a következménye, hogy a díszítés mikéntjének, módszerének ós elemeinek kérdése a korszak legtöbbet vitatott problémája. Elterjedt vélemény volt egész Európában, nálunk is, hogy az építőművészet a művészi ipar vezetője,

10 az szolgáltatja az alapformákat

11 és díszítő munkákat

12 az iparművészet számára. Tehát az iparművészet az ópítőművészetre van utalva, önmagában, átvett formák és díszítmények nélkül életképtelen. Ezzel szemben nem kevesen képviselték azt a nézetet, hogy az iparművészetnek szakítania kell az építészettel, nincs szüksége formai átvételekre, mint díszítőművészet pedig csak kísérője lehet az építészetnek,

13 azonban léte attól független, önálló, vagy legalábbis önállóvá kell válnia, különben aligha felelhet meg a kor igényeinek és ízlésének. Ez a két ellentétes felfogás ismét felkeltette a művészetek rangsorolásának kérdését, amelyben a korszak legtöbb írója állást foglalt. Radisics elismeri gyakorlatilag az építészetet a művészi ipar vezetőjeként, de ebben a kölcsönhatásban a művészet egységét, osztatlanságát látja.

14 Az építészet domináns szerepéről megoszlanak a vélemények, de megyegyeznek Radisicscsal abban, hogy az iparművészet egyenrangú a képzőművészettel,

15 nem ellentétes, hanem egymásra ható, egyes korszakokban egymással szoros kapcsolatban levő tényezői a kultúrának.

16 A képzőművészet és iparművészet lényegében egy, egymástól el sem választható.

17 Nincs válaszfal a művészet egyes ágai között, nincs művészet és művészi ipar olyan értelemben, hogy egyik alacsonyabb rendű, másik magasabb rendű. A művészetek egyenrangúságának hangoztatása mellett ezekből a véleményekből mégis kiderül, hogy a képzőművészet és iparművészet összevetése nem igazolja az egyenrangúságot. A valóságos helyzet vizsgálata azonban — bár erről nem sok szó esik — nemcsak elismeri a magyar képzőművészet magasabbrendűségét az iparművészet fölött, amikor külföldi példákra hivat5* 67