Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 6. (Budapest, 1963)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Horváth Vera: Az iparművészet kérdése Magyarországon a XIX. század végén

múzeumok és iparművészeti társulatok.

4 Egyúttal Európa-szerte az a vélemény alakult ki, hogy az iparművészeti múzeumoknak a múlt anyagának gyűjtése és ismertetése mellett másik, legalább ilyen fontos feladata a jelen éppen kialakuló iparművészetének művészeti, szellemi irányítása és anyagának megőrzése. Magyarországon sajátos a helyzet: a céhrendszert Ausztriában és Magyarországon 1859-ben törölték el, azonban Magyarország csak az 1867-es kiegyezést követő gazdasági konszolidáció után kezd erőteljesebben kapitalizálódni. A kényszertársulás elve 1872-ig fenntartotta a céheket, a teljes iparszabadságot csak az 1872. VIII. tc. léptette életbe. A művészi iparok halódtak és mivel nem volt hazai nagyipar, cseh és osztrák iparcikkekkel árasztották el az országot. Ellenhatásként is kell tekintenünk, de az általános európai törekvések részének is, hogy felmerült a művészi iparok fejlesztésének és hazai iparművészeti múzeum létesítésének gondolata. Rómer Flóris 1869-ben írt cikkében annyira fontosnak tartja műipari múzeum létesítését az ország központjában és annak várható hatását a művészi kézműiparokra, hogy amíg nincs lehetőség ilyen intézmény létesítésére, javasolja, hogy a bécsi iparművészeti múzeumtól kölcsönözzenek anyagot fővárosi és vidéki kiállításokra.

5 Henszlmann Imre ismerteti a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1872-ben kiadott rendeletét, amely a kulturális haladás legfontosabb tényezőinek a tudományos és művészi célú egyesületeket és múzeumokat tartja, ezért ezek létesítésére hívja fel a törvényhatóságokat.

6 A törvényhozás 1872-ben szavazta meg iparművészeti múzeum létesítését. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter külföldi iparművészeti társulatok és a Magyar Képzőművészeti Társulat mintájára 1884-ben alapította tanárokból, intellektuelekből és jelentősebb iparosokból — gyárosokból — az Iparművészeti Társulatot. A társulat kitűzött célja az új, korszerű magyar iparművészet megteremtése, amelyet kiállítás rendezéssel, pályázatok kitűzésével és folyóirat kiadásával — „Művészi Ipar" (1885—94), ,,Áz iparművészet Magyarországon" — kívánt megvalósítani. Az iparművészeti irodalom úttörői Rómer Flóris, Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold, akik régészeti és művészettörténeti munkásságuk szerves részeként az iparművészet elsősorban magyar emlékanyagát ismertették, aktuális kérdésekkel is foglalkoztak. Az ő vezetésükkel, az elindulás és az irány kijelölése után népes gárda foglalkozott az iparművészettel. A 70-es évek végén kapcsolódott ebbe a munkába Pulszky Károly, a 80-as években Pasteiner Gyula, akik az élő iparművészet elvi kérdéseiben is többször állást foglaltak. Ugyanezekben az években jelentkezett a később oly nagy jelentőségűvé vált Ráth György és Radisics Jenő. A fejlődésre gyakorolt tényleges hatás szempontjából legjelentősebb Radisics Jenő, az Iparművészeti Múzeum titkára, majd igazgatója, aki rendszeresen és módszeresen foglalkozott iparművészet-történettel és az iparművészet időszerű kérdéseivel. 1885-ben a „Művészi Ipar"-ban kezdett el iparművészeti vonatkozású cikkeket írni és ezt a tevékenységét 1914-ig folytatta. Iparművészetre vonatkozó kérdésekben neki a legnagyobb az áttekintése, véleménye megkönnyíti a tájékozódást a korszak sokszor ellentmondó, sokszor polemizáló irodalmában. Radisics Jenő elfogadta a múzeum kettős rendeltetéséről, feladatköréről kialakult véleményt. Hangoztatta, hogy a régi tárgyak a formavilágban tanítanak helyes gondolkozásra, a formavilágban való gondolkodás szükséges