Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 6. (Budapest, 1963)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Héjjné Détári Angéla: Szakmáry Pál. Adatok egy szepességi ötvös-család működéséről a XVIII. században

Pál a maga személyében szintén összekötő kapocs két város között.

15 Késmárkon született 1743-ban, de 1772-ben, 29 éves korában Eperjesen működik, ugyanitt halt meg 1816-ban. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint vele egyidőben itt mindössze két kevéssé ismert ötvös után a jelentős, széles körű munkásságot kifejtő Rombauer Mátyás működik (kb. 1800—1831-ig). Az a szintén művészcsaládból származó Rombauer, kinek családnevével a XVIII. század második felében és a XIX. századról szóló művészettörténetírás lapjain több ízben találkozunk mint festő, ötvös, vagy a művészi öntvényeket készítő munkácsi vasgyár igazgatójával. A csupán adatokból ismert, külföldi gyűjteményekben levő, s a hazánkban fennmaradt néhány tanulmányozható művük alapján, életkörülményeiket és vagyoni helyzetüket nem ismerve ezúttal még nem lehet teljes biztonsággal megállapítani a Rombauer és Szakmáry Pál közötti egykori rangsort. Tény, hogy működésük egy időre eső 16 éve alatt mindketten foglalkoztatott, megbízhatóan jó mesterek voltak koruk átlagszínvonalán. Mai szemmel úgy tűnik, hogy a Szakmáryt kb. két évtizeddel túlélő, sokkal több alkotással képviselt és fiatalabb Rombauer művei jobb kvalitást mutatnak. A délebbre fekvő Kassa évszázados hagyományú művészete két odaszármazott Szalcmáryt mondhat magáénak. Dániel itt lett mester 1788-ban,

16 s neve 1809-ig fordul elő iratokban. Plébániákon és magántulajdonban jelenleg több mint tíz — copf és empire stílusú —, főként egyházi rendeltetésű alkotása ismeretes: kelyhek, gyertyatartók, votív tárgyak, ostyatartó talpas tál, díszfokos. A Történeti Múzeum fogadalmi tárgyakat őriz tőle,

17 az Iparművészeti Múzeum pedig egy 1812-ben készített nagyon szép, finomművű kettős sótartót

18 (4. kép). Szakmáry Dániellel egy időben csak egy aranyművest s egy tárgyakkal alig képviselt többszörös ötvöscéhmestert találunk Kassán, a jóképességű idősb Wandet János mellett.

19 Hogy kb. két évtizeden át vetélytársak voltak-e, nem tudni. De Szakmáry és W'andet munkássága mérlegelésekor megállapítható, hogy a XVIII. és XIX. század fordulójának — gyors stílusváltozásoktól mozgalmas — három évtizede alatt a XV. századig visszanyúló, európai rangú kassai ötvösség színvonalához méltó műveket alkottak. Jóllehet, oeuvre-jük teljes összegyűjtése és összevetésekor ezúttal talán Szakmáry nyerné az elsőséget. A másik Kassára származott családtag Szakmáry Vilmos, aki 1824-ben lett mester, s 1847-ig említik.

20 Kézi gyertyatartót, áttört szélű tálat, késő empire monstranciát és fogadalmi ajándékokat tart számon tőle a szakirodalom; egy votívot a Történeti Múzeum,

21 egy sima, egyszerű dobozát pedig az Iparművészeti Múzeum őrzi

22 (5. kép). Jelenlegi tudásunk szerint ő volt az ötvösdinasztia legkésőbbi, s korának nagy mestere, Hanff János

23 mellett nem is jelesül ötvösködő tagja. Látjuk tehát, hogy a népes Szakmáry család több nemzedéken át hány rangos ötvösmestert adott nagyrabecsült mesterségüknek. A ,,XVIII. század folyamán szinte kizárólag Késmárkon dolgozó Szakmáryak közül a XIX. század első évtizedeiben már Eperjesen, Lőcsén és Kassán is találunk egy-egy odaszármazott mestert."

24 A Szakmáryak családfája tehát szétterjesztette ágait a keleti Felvidék városaiban, s ha minden összekötő ágat ma még nem is lehet megismerni, de — életrajzi adataik és fennmaradt munkáik összeállításával —közelebb jutottunk egy szepességi régi magyar művészcsalád megismeréséhez.