Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 6. (Budapest, 1963)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Batári Ferenc: Remekbe készült veszprémi asztal 1845-ből

A veszprémi asztal részletesebb tanulmányozása előtt a XIX. század első felében Magyarországon készült asztaltípusokat soroljuk fel. Áttekintésük alkalmat nyújt a veszprémi asztalnak a fejlődésmenetbe való állítására, és ugyanakkor a magyar biedermeier asztalokról általános, összefogó képet kapunk. Az asztalok rendszerezésének alapjául rendeltetésüket vesszük, melynek során elsősorban a nagyságot és a belső kialakítást kell figyelembe vennünk. A Magyarországon előforduló változatok közül a nagyobb méretű asztalok, amelyek kétszeres, háromszoros nagyságra bővíthetők, ebédlőasztalok voltak. Az ülőgarnitúrákhoz tartozó társalgóasztalok valamivel kisebbre készültek. A kisméretűek a lap, vagy a fiók kialakításától függően varró-, öltöző- vagy játékasztalok voltak. Polcos, fiókos felépítménnyel, vagy a lap alatt szekrényes résszel ellátott íróasztalok nagyobb számban csak az 1848-as forradalom korától kezdve készültek. Sajátos alakja van az ún. betegasztalnak: a rendszerint egy tagból álló oszlopos láb az elnyúló lap szélére kerül, hogy a beteg ágya fölé lehessen állítani. A XIX. század első felében a kerek, a hossznégyzetes és az ovális asztallap volt gyakori. A század elejéről nagyobb számban kerek asztalok maradtak. A 30-as, 40-es évek folyamán a téglalap alakú lap lépett előtérbe, amelyek között gyakran találkozunk oldalain hullámosan tagolt, lemetszett sarkú változatokkal is. Az ovális asztallap 1848 után a Bach-korszak stílusában a neobarokkban lett általános. A magyar biedermeier asztalosművességre a formagazdagság a jellemző. Ennek az sem mond ellent, hogy a legtöbb asztal téglalap alakú: a hossznégyzetes asztal stílusokat túlélő célszerű forma, amelyet a reformkori mesterek is átvettek, és a változatos kiképzést a rendeltetés szempontjából kevésbé fontos lábazat kialakítására összpontosították. Ha csupán a gyakori lábazatmegoldásokat ismertetjük, akkor is változatos sort kapunk. A reneszánsz kor emlékét idézi a vízszintes talpra állított, hevederrel merevített kőbábra vagy kőbáb metszetére emlékeztető lábazat. A XVIII. század végén kialakult négy hasábos láb egyenes formában a biedermeierben is előfordul. Empire örökség a vízszintes tagon álló, X-alakú egy vagy több rúddal merevített lábazat. Gazdag és változatos csoportot képeznek a lyra-lábú asztalok. A korábbi példányokon naturaliszikus a lyra kialakítása, melyet később játékos dekorativitás váltott fel. A neobarokk garnitúra-asztal központi elhelyezésű lábazata is egymást metsző, erősen stilizált lyrákból áll. 1848 után egyre gyakoribb az ívelt, csigás végződésű barokkos láb. Az Iparművészeti Múzeumban őrzött veszprémi asztal rendeltetésére nézve szellemesen három asztaltípust egyesít. Külsőleg megyegyezik a biedermeier fogadószoba garnitúra asztalával, de ezen túlmenőleg, ha egy-egy fiókját kihúzzuk, akár öltöző-, akár varróasztalnak is használható (2. kép). Lapjának kialakításában a jellegzetes biedermeier megoldást követi, téglalap alakú lapja egyenes peremű, csupán profilja kapott enyhe tagolást. A lyra-lábú asztalok csoportjába tartozik, a típus későbbi, oldott változata. A két lábat nem a szokásos vízszintes tag, hanem csigás tagokból összetett heveder fölé állított, két egymást metsző, két-két negyedívből álló összekötő-pánt merevíti. A dinamikus felépítésű lábazat a nyugodt, sima vonalú lappal harmonikus egységet alkot. A veszprémi asztal a magyar biedermeier asztal jellegzetes képviselője,