Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)

Dobrovits Aladár: Az Iparművészeti Múzeum 1955—1959

Ez pedig a sok évtizedes elavult leltárkönyv és leltárkartonanyagnak a sok tízezres műtárgyállaggal való egyeztetését jelentette, a műtárgyállag revíziójának középponti célkitűzését. Ez a munka 1955. év végén teljes lendülettel megindult és 1956 októberéig a műtárgyanyag mintegy 60—65%-ig el is készült. A szorosabban vett tudományos munka eredményei jórészt az 1955. évi évkönyvben jelentek meg. Munkatársaink ezen kívül számos kisebbnagyobb tanulmányt tettek közzé különböző folyóiratokban, 36 tudományos és ismeretterjesztő előadást tartottak. Kiadványaink közül említsük meg az évkönyvön kívül a szovjet és népi demokratikus, így hazai iparművészettel foglalkozó Szovjet Iparművészetet, az Alföldi városok könyvművészete, Faragott mézeskalácsformák, valamint a pécsi Zsolnay kiállítás vezetőjét. Az 1956-os év munkája a fent kifejtett célkitűzések jegyében indult meg. Középpontjában a műtárgyállag revízió állott. A munka nagyságát annál is inkább kell értékelni, mivel a műtárgyrevizió mellett párhuzamosan megtörtént a hiányzó, elavult, vagy tudományosan pontatlan kartonok pótlása és a fényképpel nem bíró tárgyak fényképezése. Ezt a munkát az ellenforradalmi események teljesen visszavetették, a múzeum nyilvántartási részlege súlyosan megsérült, és a műtárgyanyag mentése során a raktári rend felborult. Ezért 1957. év végén a műtárgyanyag rendezése után ezt a munkát újra kellett kezdeni. A műtárgyállag-revízió sok hasznos felismeréshez vezetett. A korszerű tudományos felkészültség alapján történő újrameghatározások fokozták tudományos munkánk felelősségteljességét, intenzitását és számos, tanulmányokban is megnyilvánuló eredményt hoztak. Ezen túlmenően a műtárgyállagrevízió arra a felismerésre is vezetett, hogy múzeumunk nemzetközi tekintetben is a legjelentősebbek közé tartozó, nem egy tekintetben egyedülálló műtárgyállománya néhány tíz, vagy száz darabtól eltekintve szinte ismeretlen a nemzetközi, de még a hazai közönség és tudományos közvélemény előtt is. Ennek következtében programunk középpontjába állítottuk múzeumunk anyagának tudományos színvonalú catalogue raisonnée-kben való közzétételét. (Első ilyen katalógusunk 1959 elején jutott nyomdakész állapotba.) Továbbá programba vettük múzeumunk egyes részlegeinek tudományos megalapozottságú, de kevés szöveggel és sok illusztrációval ellátott ismertetését. Elhatároztuk azt is, hogy a kiállítások mellett a korszerű tanulmányi raktárak — már régebben szükségesnek felismert — felépítését következetesen megvalósítjuk. A muzeológusok között ismeretes az a tény, hogy a múzeumok fejlődésének szinte nemzetközi jellegű akadálya a múzeumokban uralkodó helyhiány és a múzeumi épületek elavultsága ; az évek során egyre elmélyedőbben folyó tudományos kutatás, vásárlások, ajándékozások, átadások által egyre nagyobb méretekben beáramló anyag mennyisége miatt. A magyar múzeumok azonban talán az átlagosnál is rosszabb helyzetben voltak. Más helyeken többször is rámutattunk már arra, hogy múzeumainkban a kiállított anyag aránya a raktárakban kezelttel szemben nem több, mint 5—10, maximálisan 15—20%. Bár a felszabadulás után az új múzeumok egész sora alakult, műemléki épületek sorozatát vették múzeumi célra igénybe, ez a bajokat csak enyhítette, de a kérdést nem oldotta meg a fentebb már ismertetett körülmények következtében. Éppen ezért a korszerű tanulmányi raktárak létesítése elsőrangú feladattá válta kiállítások lehető bővítése mellett. Múzeumunkban e tekintetben lényeges javulást jelentett az Iparművészeti Főiskola jelentős részének a már múlt évkönyvünkben említett kiköltözése épületünkből, s így a korszerű tanulmányi raktárak létesítése 1955-56-ban kezdetét vehette.