Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)
Héjjné Détári Angéla: Az öntöttvas gyűjtemény új szerzeményeiről
19., 20., 21. kép.) A jelzések a talpon alul vannak benyomott írott betűkkel : „Modell Schossel Andr." „Munkács 1859." A nagyszámú ismert munkácsi öntvény közül még ma is kevés azoknak száma,melyeket teljes biztonsággal Schossel munkájának tulajdoníthatunk jelzés alapján. Jelen gyertyatartóval együtt is csak mindössze hármat sikerült összegyűjteni : a Szépművészeti Múzeum ma Székesfehérvárott kiállított Kossuth mellszobra és Rampaeher Pál magángyűjteményének ornamentális díszítésű téglaalakú doboza — halálának évéből — A. Schossel fecit 1874. szignatúrával. 80 A felsorolt tárgyak jelzései alapján most már nem állhatja meg helyét a továbbiakban az a közlés, mely szerint Schossel az 1860-as évektől kezdődőleg dolgozott Munkácson, vagy a munkácsi öntöde számára, 81 hiszen 1859-es készítésű gyertyatartónk, s még inkább az 1848-as jelzésű Kossuth portré ez ellen kézzelfogható bizonyíték. Tehát működésének kezdetét az egyes feltételezéseknél több mint 10 évvel korábbra kell tenni. Az anyag tárgyalásánál kétségtelenül utolsó helyre kerül nem kvalitása, de eddigiektől merőben eltérő volta miatt az a háromkarú gyertyatartó, mely kétemeletes életfaszerűen elrendezett faágakat tart. Téglány alakú talapzata négy sarkán egy-egy stilizált állatfejre támaszkodik. A két tőből induló fatörzsről szétterülő levélágak között egyik oldalon ifjú, másikon idős táncospár. 19. kép. Jelzés : 20. kép. Jelzés : 21. kép. Jelzés : Munkács, 1859 Modell. Schossel Munkáts Fejük felett a második emeleten egy-egy virágszerű nagy gyertyatartó tálka, s középen mintegy a törzs folytatásaként tehénfejen álló, bőrdudán játszó pásztor, fején a harmadik tálkával. 82 Az egész állvány mindkét oldalra kidolgozott lapos plasztikában készült. Jelzetlen, de az egész kompozíció, s a parasztfigurák viselete, jellegzetes németessége kizárja magyar eredetét, * Az ismertetés folyamán bemutatott dr. Hollaender Leó féle öntöttvasgyűjtemény nemcsak mint egység képvisel igen nagy eszmei értéket, Egyedei is legnagyobbrészt a kor átlagos művészi színvonalán állnak, kisebb hányada pedig felülemelkedik azon. Több darabja érdekes problémát vet fel — pl. Schossel munkásságának idő- és tárgybeli meghatározása — vagy old meg — Kossuth szobrok holléte, készítési ideje és helye. Némelyike ma már nagyon 80 Iparművészeti Múzeumban az országos iparművészeti nyilvántartásból. 81 Művészet, 1912. és Éber L. szerk : Művészeti Lexikon II. k. 426. o. 82 57.379.1. m: 38,3, talp: 11x19,5 cm.