Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)

Soproni Olivér: Régi magyar ólommázas kerámia

vörös, írókával vastagon felrakott négerbarna keretezéssel. E keretezésben a török textiliák hatása nyilvánvaló, azonkívül a rutinirozatlan mesternek is technikai könnyebbséget szerzett e kezelés a minták pontos elhatárolása szempontjából, mert sokszor tanúi vagyunk annak is, hogy a zöld, vagy vörös színek bizony ki-kiruccannak kereteikből, vagy ellenkező esetben nem töltik be teljesen azokat. E sajátságos technikát és színskálát még ma is őrzi a FelsőTiszavidék kerámiája. A Técsővidék, az Avasalja, Vámfalu, Bikszád stb, görögkatolikus lakosságának bizánci, bukovinai és román elemekkel bővült díszítésű tálai ezek, melyek náluk vallási, rituális használatot nyertek, és szoros a kapcsolatuk a sgrafitto kerámiával. Régi magyar anyagunk ornamentikájában sok firenzei, toszkánai hatást őriz, de a török szerkezet és motívumkincs felhasználása is megmutatkozik, először még bátortalanul, de később teljes pompájában érvényesül, és kapcsolódik össze Itália hagyatékával. Valójában Toszkánais sokat merített az iszlám-bizánci díszítményanyagból, és így mind elsődleges, mind pedig másodlagos hatása reá üti bélyegét e korban kerámiánkra. Az akantuszlevél, a cserfalomb, az ezekből alkotott virágbokor a tálak öblében ; azonkívül a peremek mintái : az ívek, a zeg-zug motívum toszkánai, de iszlám előzményekhez vezetnek vissza. Természetesen minden művészet idegen talajon megváltozik, eredeti értelmét elveszti, megújult alakban, új értelemmel lép elénk. Ez történt esetünkben is, és az idegen motívumanyag kifejezési formái magyaros arculatot nyertek. Minden kezdetlegességük mellett is szeretettel kell szemlélnünk őket, mivel a magyar kerámiai művészet első bátortalan lépéseit láthatjuk bennük. Mindamellett csodálattal figyelhetjük meg e kezdetek kezdetén a motívumanyag gazdagságát, a különböző stíluselemek harmonikus összehangolását, a sajátosan magyar kifejezési mód korai megjelenését, melynek előzményeit régészeti leleteinkben — ugyan más anyagokon — sokszor felismerhetjük. Áttérve az anyag ismertetésére meg kell jegyeznünk, hogy szűkre szabott terünk nem engedi meg az anyag részletesebb taglalását, ezért csak a díszítmény anyag legfontosabb típusaival foglalkozunk. Tálaink peremén sokszor találkozunk az ívmotívummal, és alakulását, változását, az idegenből átvett mintának a magyar ízléshez való alkalmazkodását, és sajátosan magyar változatok kialakulását példázza valamennyi. Ez a fejlődés kétirányú : az egyik az íveket betöltő pontdísz elrendeződése ; a másik pedig az ívekben újszerű minták feltűnése, különösen a hullámvonal számtalan variációja. Egyszerű ívsor díszíti egy tabáni tál töredékét (1. kép),

4 az ívekben vörös és zöld váltakozó színű nagy foltokkal. Az itáliai anyagban az ívek üresek, vagy újabb kis ívek töltik be azokat.

5 Feltűnő jelenség a tál öblében, középen a nagy korong kis pontokkal koszorúzva, a boglár, a ragyogtató. A perem a határozott nagy foltok színritmusa, és öblében a nagy boglár igen nagy erőt és határozottságot érzékeltet, és a sajátosan magyar díszítőkészség korai megnyilvánulását láthatjuk itt benne. Ezzel szemben az ívek között a hullámvonalas ostormotívum, amely keleti előzményei után Itáliában a díszítésben igen nagy szerepet játszott és jelképes értelmet is nyert — Szent Bernát lángja 4 Főv. Tört. Muz. Vármúzeum Tabán, 1935. 5 Rackham Bemard : Catalogue of Italian Maiolica. II. London, 1940. 1 tábla, 180. kép. Róma, XV. század közepe ; 57 tábla, 357. kép, Firenze, 1520.