Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)

Krisztinkovich Béla: Az Iparművészeti Múzeum „alvinoi" újkeresztény fajanszai

kép. Gömbalakú korsó ónfoglalattal. 1651 totta.

49 Sajnálatosan dr. Layer Károly, múzeumunk néhai igazgatója ezt még nem látta tisztán, s megkülönböztetés nélkül sorol fel egymás mellett újkeresztény edényeket és késó'i „alvinci korsókat". Vessünk azonban még egy rövid pillantást azokra a boldogtalan mesteremberekre akik nem tágítottak hitelveiktől és 1767-ben a vándorbotot újra megragadták. Bizonyos Gour Józseffel és Stahl Jánossal az élükön „Oláhországba" menekültek. Itt elfogadták Rumjancev tábornok bukoviniai orosz parancsnok ajánlatát és letelepedtek TJkrajánban, visenkai birtokán. József császár „tolerantia edictuma" megjelenése után a kivándorolt anabaptisták folyamodványt nyújtottak be az uralkodóhoz, hogy Alvincen maradt és a királyi fiskusé lett vagyonukat szolgáltassa nekik ki. A magukkal vitt műzetésben is továbbvezetett krónika feljegyzése szerint : „Ein kayserlicher Erlass verordnete dass ihnen dasselbe mit 2130 fl. zu vergüten sei".

50 Tudjuk, hogy Sthal fazekas Oroszországban is folytatta működését. Az anabaptistáknak ott sem volt azonban maradásuk és „udvaruk" leégése után átköltöztek a tauriai kormányzóságba, ahol a melitopoli járásban Huttersthal és Hüttersdorf nevű telepeket alapították teljes kommunisztikus szervezettséggel. Az Alvincen maradtak mint „német kommunitás" tovább igyekeztek átmenteni kiváltságos helyzetüket s különállásukat, mígnem az Unió Magyarországgal ennek véget nem vetett. Utolsó történeti emlékünk a XIX. századból az a festett társláda, melyet Új-Vincén őriznek, s melynek magyar felírása így szól : „német kommunitás főbírája Tompek András tsináltatta ezen ládott az 1844 esztenben november 28 napján". E történeti excursus után lássuk az emlékanyagot : A Bethlen Gábori korszakból, tehát az alvinci telep első évtizedeiből alig maradt emlékanyagunk. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött Wolfner Gy. gyűjteményében található egy olaszos, (6. kép) merészen profilozott kiöntős korsó 1627-ből

51 melynek előkelőbb változatát a megyesi múzeum anyagából ismertette Bielz Gyula 1958-as publikációjában.

52 Ez utóbbiak különlegessége a széles száj körül futó átlyukgatott pártázat. Az Iparművészeti Múzeum sokáig legkorábbinak tartott 1609-ből való újkeresztény aquamanile-]^ lehet az előképe annak a két vízöntő edénynek mely valószínűleg a fenti két ritka formájú i0 Julius Bielz : „Winzer Krüge", Korresp. des Vereines f. siebenb. Landeskunde. 4. Jahrg. Nr. 1. 1927. Hermannstadt. 50 1782. Eszt, Prímási Levéltár. L. R, prot. III. Fontes Rerum Austr. 43. 1883. 51 Mitteilung!]], der Keramikfreunde d. Schweiz. 1957. okt. Nr. 40. illusztr. 52 J. Bielz : Habánska osada v. Sedmohradsku, Slovensky Náicdopis. Nr. 3. Bratislava, 1958.