Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)
Dobrovits Aladár: Az Iparművészeti Múzeum 1955—1959
ad többé helyet idegen kiállításnak, hanem saját anyagát kívánja bemutatni és lehetőleg kiépíti állandó kiállításait. 1958 folyamán, a helyreállított kiállításokon kívül legjelentősebb az ,,TJj szerzemények" c. kiállításunk volt. Ez a kiállítás múzeumunk 1950 óta történt gyarapodásáról kívánt képet nyújtani, persze inkább csak Ízelítő formában. A kiállított több mint 800 tárgy közelről sem mutathatta a tényleges gyarapodás teljes képét, hiszen az meghaladja a 12 000 darabot is. Mindenesetre a kiváló és legnagyobb részükben még soha a nyilvánosság előtt be nem mutatott műkincsek alkalmasak voltak arra, hogy érzékeltessék kormányzatunk bőkezű támogatását, kisebb és nagyobb donátoraink áldozatkészségét és nagylelkűségét, szocialista múzeumpolitikánk széles perspektíváját, múzeumunk gyűjtési tevékenységének gazdagságát. Tervbevettük ehhez csatlakozóan az utolsó 10 év nagy donációinak és az iparművészettörténeti jellegű magyar magángyűjtemények anyagának bemutatását. Ennek a kiállításnak tervét múzeumunk Gyűjtő Köre nagy lelkesedéssel támogatta, a gyűjtők önzetlenül és önként ajánlották fel a kiállításra gyűjteményeik legjavát. Tekintettel azonban arra, hogy ezen a kiállításon több olyan darab szerepelt volna, amelyek az ,,Űj szerzemények" c. kiállításon bemutatásra kerültek, ezt a kiállítást későbbre halasztottuk. Helyette, megfelelően a stílusirányzat iránt európaszerte megnyilvánuló érdeklődésnek, a „Szecesszió művészete" c. kiállításunkat rendeztük meg, a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum és a magángyűjtők anyagának bekapcsolásával, döntő többségben azonban saját anyagunkból. E kiállításunk 1959 elején nyílt meg, nagyon szép kiállítású nyomtatott vezetővel. Ezenkívül testvér intézetünk, a Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeum ily vonatkozású gazdag anyagából japán fametszet kiállítást rendeztünk, Egerben egy kisebb arányú kovácsoltvas művészeti kiállítást, bekapcsolódtunk az egri népművészeti kiállítás rendezésébe és a sárvári iparművészeti kiállítás előkészítésébe. Egerrel kapcsolatban egy érdekes kezdeményezésünkről kell megemlékeznünk. Be kellett látnunk, hogy az épületünkben folyó tanulmányi raktár építkezések ellenére épületünk jelenleg birtokunkban levő részei nem elégségesek anyagunk teljességének elhelyezésére. Éppen ezért az egri várnak múzeumi célra történt átadásával kapcsolatban művészi kovácsoltvas gyűjteményünket Egerbe szállítottuk, hogy ott a műemléki helyreállítás alatt álló egykori trinitárius templom helyiségében, annak elkészülte után múzeumunk kötelékébe tartozó országos jellegű vasművészeti múzeumot létesítsünk, melyet a nagy magyar vaskovácsművész, Fazola Henrik nevéről neveztünk el. Ez a még jövőben megvalósulandó kezdeményezés elvi problémákat vet fel : a nagy országos és nemzeti múzeumok decentralizálásának kérdését, szakmúzeumok létesítését. Véleményünk szerint az ilyen kezdeményezések helyesek, és múzeumunk már korábban erre az útra lépett, amikor a nagytétényi kastélyban nyitotta meg bútorművészeti kiállítását, és ezt a kastélyt kívánja teljes helyreállítása után bútormúzeummá kiépíteni. Külföldön hasonló kezdeményezések számos országban történtek. Elég itt csak a prágai Iparművészeti Múzeum keretébe tartozó és Csehszlovákia számos városában, illetve kastélyában létesített szakmúzeumra gondolunk, hogy csak egyeseket említsünk, a klastereci cseh porcelán múzeumra és a lemberki bútormúzeumra. Kiállítási tevékenységünkkel kapcsolatban egy sajátos ellentmondásra kell még rámutatni. Éppen anyagunk minél teljesebb bemutatására való 1 1
