Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)
Kiss Ákos: A mozaikkészítés néhány kérdéséről
sorrendet ; a külön hasított szemek beleillesztése történt utóbb, a korábban behelyezett részletek inkább szabályosabb szemekből állanak. A részkartonok figurális mintái ezek után kerültek be az egészbe. A negatív kartonrészekről történt behelyezés után töltötték ki a fennmaradt hézagokat, elvégezték a különböző részek összeillesztését, a kétszeresen rakott, felesleges helyek leválasztását. A mozaikok alapozási rétegeit illetően általánosságban úgy találjuk, hogy a padlómozaikokat háromszoros habarcsrétegbe rakták. Az alapozást mindig igen gondosan készítették el, a legalsó réteg a legvastagabb, egyúttal a legdurvább (rudus), ez legalább 4—5 cm, de gyakran ennél is vastagabb volt. Erre került egy vékonyabb, mindössze 2—3 cm-es, gyakran vörös terrazzo réteg (nucleus). A legfelső finom mészhabarcsba (arenatum) 19 helyezték el a kőszenteket (tessarae, tessellae). Ez a réteg egészen vékony volt, ezt az egész kívánt mező terjedelmében előre nem lehetett elkészíteni, hanem amint azt a falifreskónál is látjuk, csak a rövidesen megvalósuló részleteknek megfelelően rakták fel. A padlómozaikok az idők folyamán a használattól kikoptak, szemecskéik kilazultak. A korábbi idők finom, külön készült emblémáit a használatban megkímélték jelentős műtárgymivoltukra tekintettel. Padlómozaikokon így gyakran találkozunk javítások nyomaival. Pannoniában az aquincumi helytartói palota fürdőtermének tengeri jelenetes mozaikpadlóján szembetűnő egy később jóval gyengébb technikával javított részlete. 20 Máshonnan is gyakran említenek ilyen javításokat. Sőt egy trieri mozaikon felirat számol be a későbbi kijavításról. Eszerint ez a kiegészítés az i. u. 111. sz. közepén történt. Ez az időhatározás, amelyet sokáig magának a mű keletkezési korának véltek, erős zavarok okozója lett, mert erre a fennmaradt adatra építették fel a nyugati provinciák számos mozaikjának datálását is. 21 Az ókori mozaikok stílus, kiviteli, technikai tulajdonságok tekintetében fokozottan függtek a birodalmi nagy művészeti központoktól. Az egyes művek kész kartonok, mintalapok nyomán készültek, rendszerint meglevő, közkézen forgó részminták kombinációiként. A provinciák csak fokozatosan és meglehetősen későn jutottak valamelyes önnállóságra, ez az időpont nagyjából az i. u. 11—111. sz. fordulója volt, de még ezután is érezhető a birodalmi művészet, az összízlés erős jelenléte. A provinciák, az egyes tájak ekkorra már kialakult, egyéb művészetek terein elért szintje jóformán alig befolyásolta a musivarius munkáját, A helyi őskori előzményü formakincsek, részletek olyan továbbéléséről, mint a dunai tartományok, vagy Gallia ősi illyr-kelta ízlésének további jelentkezései, sőt az első nagy romanizációs hullámokat követő későbbi felerősülései, e téren alig elképzelhetőek. Még az ősi kultúrájú, egykori hellenisztikus keleten is, ahonnan pedig egykor ez a művészeti ág is elindult, a flaviusi császárok korától fogva a mozaik római formanyelven szólalt meg. Korinthos, Pergamon, Antiochia császárkori mozaikjai Pannónia, Germania, Britania hasonló műveivel azonos fejlődésű ritmus nyomán keletkeztek. De az egyes vidékek külön szelleme még így is szóhoz jutott ; Szíria ugyanazokat a motívumokat összetettebb, mozgalmasabb módon, többszörözve, színesebben adta vissza, mint például a higgadtabb, hűvösebb északitáliai ízlés. A kiegyenlítődés az idők előrehaladásával egyre teljesebbé vált. A constantinusi kor a római mozaikművészet e fajtájának a végét jelentette. 19 1. 3. sz. j. 20 KabaM.: Bp. R. 18/1958. 21 Krüger E.: Römische Mosaiken in Deutschland. JDAI 48/1933/702.
