Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)
Dobrovits Aladár: Az Iparművészeti Múzeum 1955—1959
készült el, ezek megjelenése azonban az ismeretes események miatt későbbre halasztódott. Hasonlóképpen folytatódott a múzeum munkatársainak ismeretterjesztő tevékenysége is. Már éppen felkészültünk épületünk fennállásának 60., máig is követendő példának tekintett első főigazgatónk, Radisich Jenő születése 100. évfordulójának megünneplésére, amikor a fentiekben vázolt örvendetes fejlődést látszott derékban kettétörni az októberi ellenforradalom. Pusztításairól már megemlékeztünk. Az elmondottakhoz azonban hozzátehetjük, hogy jelentős részben megsemmisült a villanyvilágítási, központi fűtési és telefonhálózat, teljesen megsemmisült a múzeum nagyméretű központi kiállítási csarnokának hatalmas kettős üvegteteje, a múzeum tető és ablakok nélkül maradt. De ahogy a fentiekben rámutattunk, szinte csak hetekig. Azonnal megindult a károk felmérése, az ideiglenes, majd a végleges helyreállítás. Ez a tevékenység jellemezte az egész 1957-es évet. Ebben az évben az épület helyreállítási munkálatai, valamint a napok alatt menekített műtárgyállomány rendezetlensége miatt a múzeum saját kiállítást épületében nem rendezhetett—, ami azonban nem jelentette a kiállítási tevékenység teljes szünetelését. Nyomban megindult a lebontott kiállítások helyreállításának és kibővítésének előkészítése. A múzeum Veszprémben „Faragott mézeskalács formák" címen rendezett saját anyagából kiállítást. Bekapcsolódott a tihanyi múzeum kiállításának rendezésébe. A Nagytétényi Kastélymúzeum kiállításai, az épület tatarozásának néhány hetétől eltekintve, átrendezés után egész évben nyitva voltak. Az év második felében helyreállított üvegcsarnokában, földszinti és emeleti galériáin helyet adtunk az orosz és szovjet színháztörténetet bemutató kiállításnak és a csehszlovák műemlékvédelmet bemutató kiállításnak. Az üvegcsarnokban rendezte meg a Bizományi Áruház a hosszú évek után újra megtartott Művészeti Aukció kiállítását, valamint magát az Aukciót is. A múzeum azzal, hogy helyt adott egy egyébként célkitűzéseitől idegen ilyen tevékenységnek, azt akarta dokumentálni, hogy fontosnak tartja az Aukció megrendezését az esetleg lappangó műtárgyanyag megismerése és a múzeum számára való megvásárolhatósága számára. Az Aukció eredményei a múzeum felfogását igazolták. A magyar művészeti múzeumok az Aukció legfontosabb vásárlóit jelentették és az Aukción több mint félmillió forint árú műtárgyat vásároltak, legtöbbet az Iparművészeti Múzeum. Magának az Iparművészeti Múzeumnak az év folyamán történt vásárlásai, beleértve az Állami Vásárlási Bizottságnak az élő iparművészetet érintő vásárlásait, szintén meghaladták a félmilliót. Az Iparművészeti Múzeum az év folyamán csaknem 1400 műtárgyat szerzett, főként vásárlás útján. Nem szűntek meg a donációk sem, talán legfontosabb közöttük a Hollaender professzor által ajándékozott munkácsi öntöttvas gyűjtemény. Amint már erre rámutattunk, az év munkájának gerincét az ellenforradalom és a helyreállító építkezések alkalmával felborult raktári rendnek a helyreállítása, új, korszerűbb raktározás létesítése, és az év végén teljesen elölről kezdett műtárgyállag revízió előkészítése képezte. E munka lendületét jóllehet fékezte, hogy a múzeum főigazgatója 1957. májusától a Művelődésügyi Minisztérium önálló Múzeumi Osztályának vezetését is átvette egészen 1958. szeptemberével történt egyetemi tanári kinevezéséig, és így ideje jelentős részét az intézménytől távol töltötte, másfelől azonban ez a körülmény a múzeum munkatársainak a magyar múzeumügy egészébe való szorosabb bekapcsolódását is lehetővé tette.
