Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

III. A KELETAZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM TANULMÁNYAI - Baktay Ervin: Nepáli fémplasztika a Keletázsiai Művészeti Múzeumban

meszelésen helyi változatok keletkeztek. így például a magadhai klasszikus iskola hagyományai folytatódtak az említett Pála- és Széna-korszak művészetében.

1 A fém-megmunkálás már a Gupta-korban nagy fejlődést ért el. A nagyalakú bronzszobrok mellett egyre gyakoribbak lettek a kisméretű bronz- és rézplasztikák, amelyek a buddhista Pantheon számtalan alakzatát ábrázolták és kielégítették a sok kolostor és a világi hívők igényeit. Ezek túlnyomóan a ,,

cire perdue" eljárással készültek, viaszból formált öntőmintával, amely a hevítéskor elolvadt. Noha ugyanazokat a típusokat számtalanszor ismételték, a viaszmintát mindig újra el kellett készíteni, s így nem lehetett szó sablonszerű öntvényekről. Készültek ugyan bronz-öntőmintákban sokszorosított példányok is, de mindkét eljárás után egyenként, kézi munkával kellett megadni a finomabb, végső kidolgozást a daraboknak ; ezért nem akad köztük két teljesen egyforma példány. Táraháth tibeti láma-szerzetes a XVII. század elején egyik munkájában

2 megírta az indiai művészet történetét. Ebben rámutat, hogy Nepálba, s ezen keresztül Tibetbe azoknak a „keleti" iskoláknak a stílusa talált utat, amelyek a Pála- és Széna-korszakban, Biharban és Bengálban alakultak ki, s hozzáteszi, hogy ,,. . . idővel egy sajátos nepáli iskola jött létre, mely festészetben és szoboröntésben leginkább a keleti típusokhoz hasonlított..." — E. B. Havell, aki elsőül foglalkozott behatóan a nepáli plasztikával, nyomatékosan kiemelte, hogy ez valóban a Táranáth említette indiai iskolák stílusában gyökerezik.

3 V. A. Smith, noha munkája

4 három évvel később jelent meg, mint Havell idevágó műve, még a régebbi, hézagos ismeretek alapján szólt a nepáli plasztikáról. Hangsúlyozta ugyan ennek szoros rokonságát a tibetivel, de hozzáfűzte : ,,. . . a jobb darabok úgylátszik főleg Tibetből származnak . . .", továbbá : „A művészi érték szempontjából egyáltalán figyelmet érdemlő nepáli bronz-szobrocskák úgylátszik sokkal ritkábbak, mint a tibetiek." A század elején Indiában tényleg elég ritkán merültek fel a nepáli réz- vagy bronzplasztika művei ; a nehezebben hozzáférhető Nepállal a kutatók nem foglalkoztak még elég behatóan. Havell viszont már hivatkozhatott a nepáli plasztikának a Calcutta Art Gallery-ben akkortájt kiállított számos művére, melyek igazolták nézetét, hogy kvalitásban legalábbis egyenrangúak a tibeti munkákkal. Rámutatott, hogy a plasztikának ez a típusa Nepálból jutott Tibetbe, első létrehozói nepáliák voltak és később is mindig sok nepáli szobrász dolgozott Tibetben. Bennünket különösen érdekelhet, hogy a Calcutta Art Gallery-ben annakidején kiállított anyag Schwaiger Imre hazánkfiának gyűjteménye volt, akiről Havell, fentemlített munkájának előszavában, elismeréssel emlékezett meg. Schwaiger Imre (1864—1940), a szegedi születésű indiai gyűjtő és nemzetközi műkereskedő, akkoriban szinte specializálta magát az eladdig kevéssé ismert nepáli anyagra. Kiváló érzékének és gyakorlati ügyességének révén üzleti kapcsolatba lépett utazó nepáli kereskedőkkel ; ezek mindig szívesen látott vendégei voltak, szállást is találtak delhii házában és készségesen hordták részére a nepáli műtárgyakat. Nem egy nagy külföldi gyűjtemény igen sok darabja Schwaigertől 1 O. C. Gangoly (A Stone image of Avalokitesvara in the Nalanda Museum, Rupam, No 29. January 1927, Calcutta) a két iskola kapcsolatáról : "Early in the 12th century the Magadha school may be said to be merged in that of the Pala school." 2 Táranáth művét lefordította és közölte W. T. Heeley, Indian Antiquary, Vol. IV. — A művészetre vonatkozó részeket idézi E. B.. Havell, Indian Sculpture and Painting, London, J. Murray, 1908. 76-80. old. 3 Havell id. munka. 4 A History of Fine Art in India and Ceylon, Oxford, Clarendon Press, 1911. — Az idézett részeket 1. 198. és 200. old.