Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)
II. AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM KUTATÁSAIBÓL - Tasnádiné Marik Klára: Két világkiállítás iparművészeti tanulságai
A textiliparban dicséri és kitünteti a dolgozók számára elérhető ízléses és jó minőségű árut készítőket. Megdicsérik Ausztriát pamutbársonyért és zseniliáért, és elismeréssel emlékeznek a pamutnak a férfiruházatban sokféle alkalmazásáért. Ugyanígy kiemelik a poroszok által készített pamutplüsst is. Amíg az 1851. évi kiállítás az utánzatok jegyében fogant, addig erről elmondhatjuk, hogy az utánzás nyomta rá bélyegét. Etényt a zsűri rosszallólag állapítja meg, hiányolja az egyéni invenciót, a nemzeti karaktert az alkotásoknál. Az egyéni iparművész, mint francia keramikus, ez alkalommal jelenik meg. De ugyancsak itt szerepelnek először a japánok is, akiket 1851-ben csak „japaned" áru képviselt. Az 1851-es kiállítást díszes, hivatalos japáni küldöttség tekintette meg. 1862-ben egyelőre még csak tojáshéj porcelánjukkal, elszakíthatatlan papirosból készült ruhákkal, zsebkendőkkel keltettek szenzációt. Senki sem sejthette akkor, hogy stílusukkal, művészetükkel milyen nagy hatást gyakorolnak majdan Európa ízlésére, s milyen hamar válnak majd versenytársává az európai ipari nemzeteknek. 37 A kiállítás magyar krónikása, Vachot Imre megállapítása : a szerinte demokratikus Franciaország csupa fényűzési tárgyakat hoz, míg az arisztokratikus Anglia inkább a tömegek számára termel, s hogy ennek ellenére az egyik francia bíráló Ausztria szemére vetette, hogy műiparával kizárólag az arisztokráciát kívánja szolgálni, s itt elsősorban Fischer Mór porcelánjait említette. Bár egyes fogalmak a műipari termeléssel kapcsolatban az 1851-es kiállítás tanulságai alapján már tisztázódtak és a bútorfaragógép, a kerámiaformából sajtolt, faragvány! utánzó massza, mint könyvfedél, itt már nem szerepel, az üvegfestés és gobelinszövés terén igen nagy tévedésekkel találkozunk. Beauvais többek közt kiállítja Tizian Madonnáját gobelinszövésben. Vachot szerint, aki maga is látta az eredetit — ez a kárpit annál sokkal szebb. Véleménye igen jellemző a korra. A kiállított üvegfestmények messze eltávolodtak a technika művészetétől és átlátszó olajfestményekként hatnak. A bútoriparban kevés a javulás. Az egy tárgyon való stíluskeveredés helyett azonban a stílusrekapituláción belül, inkább átgondolt formák jelentkeznek, amelyek művességben megfelelően kivitelezve igyekszenek alkalmazkodni a választott stílushoz. Még tartja magát a „Bouhl" modor, de porcelánintarziákkal már nem találkozunk. Az ötvösművészet terén az ékszereken már nemcsak a rendkívüli nagyságú drágakövek játsszák a főszerepet. Az arany- és ezüstművességben még uralkodik a bombasztikus dísz és forma, de a megmunkálás színvonalát is fontosnak tartják. Egy névtelen cikkíró felveti a kérdést, hogy vajon helyes-e múmiakoporsóból előkerült eredeti után készült ékszert viselni? Saját magának adott válaszában úgy véli, hogy ezeket a történeti stílusokat utánzó „modern antik" tárgyaknak értékét, a munkát megelőző stílustanulmányok s az egykor magas színvonalon álló művészi technikák elsajátítása 38 teszi értékessé. A történeti stílusok sokat kárhoztatott felújítása és életben tartása a XIX. század második felében valóban ezt az eredményt hozta. Az 1851-es kiállítás meg37 A kiállítás tartama alatt Hamburgban gyűjtés indult Japánba küldendő magánexpedíció költségeire, hogy a Hansa városok mielőbb felvehessék a kereskedelmi kapcsolatot az ismeretlen országgal. 111. London. News, 1862. II. 297. o. 38 Mindkét világkiállítás kapcsán a napi sajtó az iparművészeti és műipari tárgyakat a képzőművészeti alkotásokhoz hasonló módon ismerteti és bírálja. Az 111. London News lapjain komoly hangú, jól fölkészült hosszú cikkek jelennek meg egy-egy kiállítási részlegről. Legtöbb esetben részletes ismertetést hazai iparának szentel, de igen nagy szerep jut a francia, orosz és a Zollverein részlegének, valamint azoknak, akik újat, érdekeset mutatnak be.
