Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

I. TANULMÁNYOK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBŐL - Cs. Katona Imre: A szendrői ref. egyház XVIII. századi nyomott úrasztalterítője és a hazai nyomás fejlődése a XVII—XVIII. században

A négyzet, illetve a téglalap körül, az átlók és a téglalap közepébe helyezett szarvas első és hátsó felének tengelyében olaszkorsóból kinövő virágcsokrok helyezkednek el. Rajzuk finom, vékonyvonalú. Mind a hat virágcsokor azonos elrendezésű, de csak a középső részeket illetően. A korsóból kinövő tulipánszálak egyrészt három sziromra leegyszerűsített virágukkal kifelé, másrészt sokkal gazdagabb kivitelben befelé fordulnak. Ez utóbbiak nem tartoznak szervesen a csokor szerkezetéhez, a szegély belső részén, azzal párhuzamosan elhelyezkedő virágcsokorban már egészen más helyen nyertek elhelyezést. Ugyanígy nem állandó a csörgősorok elhelyezése sem. A középső mezőtől átlósan, illetve a szarvas tengelyébe elhelyezett virágcsokrokat illetően, még található valamilyen egység : a szegfűk is következetesen a tulipánszálak felső részéből bomlanak ki, de az említett szegélymenti csokrok szerkezete már ezekétől merőben különbözik. Ami azonos, az csak az említett szegfűk és tulipánszálak — esetleg utólagos odahelyezésének tulajdonítható. Egyébként is : a terítő látszólagos összhangja nem utolsósorban a terítő egész területén, annak legkülönbözőbb helyein fel-felbukkanó, e különböző motívumok elhelyezésének eredménye. Persze, éppen e motívumok szétszórása zavarja a kompozíció áttekintését, annak egységét. Látszólag minden a helyén van, mélyebb megfigyelés után azonban tisztán feltárul, hogy e látszólagos egység mögött igen különböző hatású motívumok rejtőzködnek. A rozettákkal körülvett mező alsó és felső tengelyébe helyezett virágcsokor stílusában teljesen elüt a többi virágcsokortól. A levelek és a virágok szárai tömörek, vaskosak, ívelésük félkörös és erőteljes. Hasonló kompozíciós elrendezéssel s a részletek ilyen megmunkálásával a török hímzéseken és általában a keleti kerámián találkozunk. De itt is megfigyelhető a csokor zárt kompozíciója, melyhez utólagosan csatlakozó motívumok járulnak. A csokor középső részén nyitott kelyhű virág, melyet tulipánalakú kontúr zár be és amelyből ismét tulipán nő ki kétoldalt. A csokor középső részén elhelyezkedő tulipánalakú kontúrt vízszintesen lezáró egyenes vonalból pedig a két kettős ívelt karélyú levél ismét tulipánhoz hasonló motívumot zár körül, melyből — a vázához hasonlóan — ismét ívelt karélyú levelek nőnek ki. A csokor középső része szerkezetileg is hasonlít a csokor felső részéhez. A két motívumrész között az összefüggés tehát nyilvánvaló. A többi csokrok is ilyen kettős szerkezetűek. A vázából kinövő virág alsó szárával kifelé, a felső száraival pedig befelé fordul, melynek felső részébe ismét kifelé forduló kisebb csokor illeszkedik. A csokorhoz kapcsolódó többi motívumok csak járulékok, ezek egyaránt megtalálhatók minden egyes csokron. Ez is mutatja, hogy e motívumok nem voltak szerves részei a csokornak, hanem külön nyomták a csokor egy-egy megfelelő helyére, ahol éppen annak szükségét a nyomó érezte. A csörgők áttört foltja a téglalap alakú mező átlóstengelyériek vonalába illesztett csokorhoz nem szerencsésen járul, mert a csokor finomvonalú kompozíciója inkább áttöretlen foltjárulékot igényelne, vagy hasonló áttört csörgő inkább a középső tengelyben levő csokorhoz illene. Érdekes, hogy ilyenfajta igény a nyomóban is felmerült. Az oldaltengely felső részébe illesztett csokor legalsó leveléhez már nem szívalakúra képzett, egész vékony vonallal megbontott és éppen e miatt a nyomás következtében áttöretlenné torzult motívumokat tett, miként az alsócsokor hasonló helyéhez, hanem egy áttört szirmú és levelű virágot illesztett, hogy mintegy ezzel is ellensúlyozza a csokor súlyosságát. A csokor vastag alsó levelei mellett apró hatszirmú virág helyezkedik el, mely a XVII—XVIII. századnak végig ismerős és jellegzetes motívuma. Ugyan-