Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)
Tasnádiné Marik Klára: A Rozsnyói Finomedénygyár termelési kimutatása és árjegyzékei a múlt század közepéről
tők, a korongos és a formázok darabbérben dolgoztak, amíg az égetők, a mázőrlők, valamint a többi dolgozó napszámbért kapott. A kimutatás a darabszámtermelést az egyes dolgozók neve alatt külön-külön tünteti fel. Első rovatban a darabszám, másodikban az edénytípus megnevezése, továbbá a formaszám, majd a végzett munka egységára, végül az elkészített darabokért járó bér forintban és krajcárban. A különböző munkatípusok egymástól el vannak választva, értékük összegezve, és mindegyik tételnél megjelenik a százalékos levonás, amely 10—25% közt mozog. Ez valószínűleg a selejtlevonás. Külön megnevezve nincs, a kimutatás vezetője úgy látszik, szükségtelennek tartotta külön megjelölni. A kimutatás pénzügyi része első pillanatra zavarosnak tűnik a tizedes pénzegységhez szokott szemlélőnek. Ugyanis az egységár és a darabszám szorzata sehogysem egyezik, ha 1 forintot 100 krajcárnak veszünk. A magyarázat az akkori Magyarország pénzhasználatában található. 1857-ig az elfogadott pénzegység a 60 krajcáros fémpénzt jelentő konvenciós forint, vagy a papirospénzt jelentő váltóforint. 2 A felsorolásban a festőmesterek a végzett munka minősége szerint következnek egymás után. Figyelmes összehasonlítás után megállapítható, hogy az első helyen szereplő Grebb Sámuel főfestő volt, míg az utána következők csak kékfestők. Grebbnél a kékfestés mellett több tételnél a színes (bunt) megjelölés is szerepel. Az így megjelölt darabok munkadíja is magasabb. Ezenfelül Grebb még „fasoniert" árut is készített, amely valószínűleg külön díszítési mód volt, mert munkadíja darabonként az átlag 1 és másfél krajcáros festődíjakhoz képest igen magas: 5 krajcár. Ugyanez áll az általa készített „Desszen" (valószínűleg a dessin francia szó fonetikus írásmódja) tányérokra is, ezeknek darabbére 4 krajcár. Grebb Sámuel bérlistáján az alábbi tételek szerepelnek: 19 drb kék fasoniert csemegés tányér .. à 5 kr 28 „ kék sarkos (eckigte) tál à 3 „ 730 „ színes (bunt) tányér à 4 „ 291 ,, kék kerek, szögletes és különféle tál à 6 „ 31 „ kék angol mártáscsésze alj nélkül à 3 „ 211 „ kék kis kávéspohár à 2 „ 64 „ kék flamand nefelejts tányér .. à 1 „ 330 „ „Dessin" tányér, kék ' .. .... à 4 ., 310 „ kávéspohár, kék à 2 „ Az első két tétel, a 3—6. tétel, és az utolsó három tétel külön-külön van elszámolva, amiből arra lehet következtetni, hogy az egy tételen belül elszámolt munkák más-más típusúak voltak. Ezt megerősíteni látszik az is, hogy míg az első csoportnál a levonás csak 10%, a másodiknál, ahol színes darabok is szerepelnek, már 25%, az utolsó tételnél pedig egyáltalán nem szerepel. A középső csoportnál szerepel egy tétel, amely másutt nem fordul elő: „Blaue Malerey thut 2 F. 32 2 / 4 kr". Ez tehát külön díjazás. Itt csak az feltűnő, hogy miért a kékfestést illeti meg ez a különdíj, amikor a többi festő is kékkel, sőt kizárólag kékkel fest. Véleményünk szerint Hoffmann tévedett és „Blaue Malerey" helyett bunte Malerei-t kell értenünk, ami logikussá teszi a külön díjat. - A 19. századi pénznemekre vonatkozó adatok dr. Huszár Lajos muzeológus szíves közlése.
