Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Weiner Mihályné: Beliczay Imre, bábsütőforma-faragó mester

alatt a volt kis üzlet, melybe valaha ekhós szekerek hozták a kistermelőktől országszerte összegyűjtött mézet, nagy vállalattá vált, s jelentős exportot is bonyolított le, annak ellenére, hogy mindig legfeljebb csak 30 alkalmazottal dolgozott. A Beliczay-féle mézeskalácsnak Bécsben, Párizsban, Londonban, New-Yorkban is nagy sikerei voltak, 1914-ig Oroszországba is exportáltak. A cég belső életében azonban végig megőrizte egyes régi sajátságos patriarchális szokásait, s az üzlet régi berendezése ma is helyén van. Kutatási szempontból számunkra még a nagy vállalat is érdekes, mint régi értékes ütőfák lelkes gyűjtője. Ezeket viasszal kiöntve, sokszorosítva hozták forgalomba, s érdeme a vállalatnak, hogy így járult hozzá, hogy ezek népünk közkincsévé, igazi tulajdonává váljanak. Az 1949-ben államosított vállalat ma is tisztelettel őrzi a régi szép ütőfákat, melyek közül nem egy a fiatal Beliczay Imre saját keze műve. Beliczay Imre faragó munkásságából eddig a következő jelzett darabokat sikerült megismernem: Nagy lovas huszár. Iparművészeti Múzeum; 54. 403. 1. Kis lovas huszár, Néprajzi Múzeum 71 462; Álló magyar vitéz. Bp. Történeti Múzeum. Újkori osztály. 51. 1235/31; Lovas huszár, Veszprémi Bakonyi Múzeum; Bölcső, benne baba, Veszprémi Bakonyi Múzeum, KJ. 81; Tyúk és kakas. Veszprémi Bakonyi Múzeum, KJ 65; Biedermeyer férfi, Veszprémi Bakonyi Múzeum, KJ. 20; Feszület, Budapesti Történeti Múzeum, Újkori osztály; 51. 1235/5—7; Nagy huszár, Budapesti Történeti Múzeum, Újkori osztály, 51. 5068/25; Historizáló magyarruhás alak. Győri Xantus János Múzeum 32. sz.; Álló huszár, Győri Xantus János Múzeum 6. sz.; Pólyás, Thier László magángyűjteménye, Sopron; Nyúl, Thier László magángyűjteménye, Sopron; Kard, a volt Beliczay-üzletben. Ezek alapján több jelzetlen ütőfa is az ő műveként határozható meg, pl. még egy kard, a fentihez sok részletben hasonló, szintén a volt üzletben, továbbá egy századeleji öltözékű női alak, ugyanitt. Valószínű, hogy tőle származnak a Budapesti Történeti Múzeum EB-vel jelzett darabjai is (Emericus Beliczay, mint latinnyelvű okmányain), pl. az a bölcső, melyen kezdetleges módon kísérletezik a térbehelyezéssel. Ez a sematikus, frontális bölcsőábrázolásoktól eltérő látásmód ritka, s ezért feltehető, hogy a Veszprémi Bakonyi Múzeumban lévő hasonló darab is az ő műve. Feltehető, hogy még sok jelzett és jelzetlen ütőfája van szerte az ország múzeumaiban. A család sokat ajándékozott annakidején a Gödöllői Állami Méhészetnek is. Ezek felismeréséhez, amennyiben jelzetlenek, talán támpontot nyújthat az általa gyakran alkalmazott margarétaszerű motívum, melynek közepét bekockázza, és nemcsak kerek, hanem fekvő ovális formában is kitölti vele a teret. Szívesen használta a kissé szögletesre leegyszerűsített rózsát és a kehelyből kinövő szőlőfürtöt. Az utóbbi elemek gyakran fordultak elő XVII—XVIII. századi felvidéki faragásokon. Ezeket Rozsnyón láthatta és tanulhatta meg. Szépen, kaligrafikusan rajzolja őket, de az eredetieknek mélységrétegekben való nagy gazdagságát nem éri el. Kísérletezett az ütőfán ritka profil- és félprofil-megoldással, tehát a frontális elhelyezés helyett az alakok térbehelyezésével. Rajza biztos és határozott, munkája nagyon