Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Weiner Mihályné: Beliczay Imre, bábsütőforma-faragó mester

csak a XVII. században fordulnak elő. (Számadáskönyv Bethlen Gábor fejedelem vásárlásairól. 1615—24. Az erdélyi fejedelem udvari főszakácsmesterének könyve a XVI. század végéről, mindkettőt Radvánszky Béla közli), s legrégibb fennmaradt tárgyi emlékeink is a XVI. századra tehetők — de a méznek és a viasznak ennél jóval régebbi jelentős szerepe kül- és belkereskedelmünkben, az adózás különféle nemeiben — sűrű és nyomatékos szereplésük hagyatéki leltárakban, periratokban, illetményszerződésekben, levelekben, emlékiratokban, sőt, méhészek említése középkori adományozólevelekben, méz, mézadó előfordulása XIII—XIV. századi helységnevekben arra mutatnak, hogy a méztől elválaszthatatlan mézeskalács közkedveltsége hazánk földjén az első említéseknél sokkal régibb keletű. „Mykor mezes báboth wyznek" idézet (OL UC 12/42) 1597-ből arra mutat, hogy a mézes süteménynek már ekkor is gyakran lehetett figurális alakja. A rendszeresebb feljegyzéseket, mesternevek említését és tárgyi emlékeket azonban csak az önálló céhek alakulásának és feljegyzéseiknek köszönhetjük. Az első dokumentálható magyarországi mézeskalácsos céh (Pozsony, 1619) létrejöttét hamarosan más céhek alakulása követte, és kereteikben kivirult az ütőfafaragás első nagy fénykora egész Felső-Magyarországon, Sopronban, Erdélyben. Ennek a kornak a képét az előzőénél már tisztábbá teszi előttünk a számos céhirat, utalás, adat, név és többé-kevésbé jó állapotban fennmaradt faragás. (A kor tárgyi emlékeit „a 12. órában" Szalay Ágost gyűjtése mentette meg, gyűjteménye nagy részben az Iparművészeti Múzeumban van.) Azért választottuk tanulmányunk tárgyát ennek ellenére az ütőfafaragás második nagy korszakából, a XIX. század első feléből, mert ekkor jelenik meg személyében is, névszerint is döntő erővel és tömegesen az egyéniség a díszítőművészetnek ezen a területén, és indít végső támadást az előző korszak díszítőművészetének kerete, a céhrendszer ellen. Ebben a korban differenciálódik az ütőfafaragás régebben általánosan egyházi és feudális jellegű művészete területek szerint, mely területek jellegzetességeit egyegy kiemelkedő egyéniség látja meg és fejezi ki. Ekkor jelennek meg mézeskalácson egyes vidékeken a technika új vívmányai, másokon a népi figurák, nagyobb városokban a polgárok képei. Ilyen egyéniség volt a maga szerény területén Beliczay Imre is, és mint ilyennel foglalkozunk vele. (Nagyjából ez volt a fejlődés menete a bennünket legközelebbről érdeklő, velünk mézeskalács-területen, mind kereskedelem, mind szellemi hatás tekintetében erős kapcsolatban lévő szomszédos" német, orosz, osztrák, cseh, román, lengyel, szerb nyelvterületeken is, mint ezt irodalmi utalásokon kívül többek között a pozsonyi, kassai, besztercebányai, kolozsvári stb. múzeumokkal való levelező-tapasztalatcserénk eredményei is igazolják.) A legtöbb fennmaradt okmányban olyan döntő szerepet játszik a céhbeli mestereknek vásáron, búcsún való szereplése, később pedig vasár- és ünnepnapokon a templom előtti téren való elhelyezkedése, evvel kapcsolatos kötelességeik és jogaik (pl. debreceni mézeskalácsosok céhszabályai 1713-ból, Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 1901. OL. M. udv. kancell. oszt. Conceptus Exped. 1721. No. 35. ex Julio. Vagy: Heves Megyei L. T. B. CXXX. IV. a. 588. (1805) számú ügyirata, Vagy : Főv. Lt. Pest Város Lt. Rel. a. m. 6535. stb. stb.), hogy ez meggyőz bennünket arról, hogy e korban már mindinkább ezek lehettek a forgalombahozatal legfontosabb módjai,