Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Baktay Ervin: Mogul és Rádzsput festmények a Keletázsiai Művészeti Múzeumban

nem katasztrofális hatással járt az indus művészetre. A művelt és jómódú indusok nagyrésze „modernnek" igyekezett látszani és követte az angol példát; hovatovább maradiság jelének számított, ha valaki a belföldi művészetet pártolta a nyugati jellegűvel szemben. A halódó indiai művészetnek még az idegenforgalom és az exotikumokat gyűjtő érdeklődés vált leginkább hasznára, mert legalább másolták a jó eredetieket, s így a technikai készség nem ment veszendőbe. Az indiai művészet helyes értékelése tulajdonképpen alig ötven-hatvan esztendős. Az angol Havell és az indus Kumáraszvámi mutattak rá e század első évtizedeiben az indiai festészet igazi értékeire. Kezdeményezésükre a művészet ismét fellendült, s az első tapogatódzások után új irányokat fejlesztett ki. Az említett úttörők óta nyugati és indus művészettörténészek egész sora foglalkozott és foglalkozik az indiai festészet problémáival, és egyre gyarapodó irodalom törekszik tisztázni a kérdéseket. Éppen ezért, az itt elmondottakban is sok olyan akadhat, amit talán nemsokára helyesbíteni kell. * Gyűjteményünk darabjainak túlnyomó része a mogul iskola műve. Egészen elsőrendű munka, sajnos, alig akad köztük, bár szinte kivétel nélkül a jó átlaghoz sorolhatók. Kétséges, hogy pl. a XVII. századbeli mogul uralkodókat ábrázoló képek valóban ugyanabból a korból származnak-e. Az ilyen festményeket még a mogul korszakban is gyakran másolták. Az eredeti műveken — igen kevés kivétellel, s ez a rádzsput festményekre is vonatkozik — jóformán sohasem szerepel a művész neve, vagy olyan szöveg, amely kétségtelenné tenné a keletkezés idejét. A felírások sokszor később kerültek a képekre, vagy ha volt is egyiken-másikon kormeghatározó felírás, később a „gondos" másoló azt is leutánozhatta. A másolatokat csaknem lehetetlen felismerni, mert az indiai művész és iparos ma is az utánzás avatott mestere. Közelebbi bizonyítékok híján mégis a XVII. századra tettük itt azokat a darabokat, amelyek vagy e korban élt személyeket ábrázolnak, vagy stílusuk erre az időre vall. XVI. századbeli mű nincs a gyűjteményben és csak egynek a stílusa emlékeztet e század perzsa jellegű művészetére. Nagyon valószínű, hogy a legtöbb darab a XVIII. századból származik, sőt nem egy van közöttük, amely már a XIX. század első felében készült. De azért mind jellegzetes, mert a technika, a stílus, az ábrázolásmód a mogul iskolára vall. Röviden szólnunk kell a festmények technikájáról is. Legtöbbjük jóminőségű papiroson készült; a papiros régebben Kínából vagy Perzsiából került Indiába, az újabbakat nyilván angol gyártmányú papirosra festették. A mogul festményeken a papirosalapra közvetlenül vitték rá a rajzot és a színeket, míg a rádzsput iskola technikája a régi falfestményekből való leszármazást igazolja: először halvány vörössel, vékony ecsetvonásokkal megfestették az alaprajz körvonalait, az egész lapot áttetsző fehér festékréteggel födték be, ezen azután ismét meghúzták a körvonalakat, ezúttal a hibákat is kijavítva. Most következett a színezés. Előbb a háttér részleteit festették meg, legvégül az alakokat, utoljára pedig az aranyozást rakták fel, ha ilyenre szükség volt. A fehér alapon való festés pasztózus kezelést, födést kívánt, de a könnyedség nem sikkadt el, amit pl. a könnyű, áttetsző muszlinruhák érzékeltetése mutat. A festés után a körvonalakat 4 Iparművészeti Évkönyv — 9997 49