Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Baktay Ervin: Mogul és Rádzsput festmények a Keletázsiai Művészeti Múzeumban

egyedülálló művészetet képvisel. Szinte túlfinomult rajz — amely már elszakad a természetlátás közvetlenségétől •— és páratlanul gazdag, zománcfelületre, drágakövek ragyogására emlékeztető színezés jellemzik. Egyik sajátossága a mintegy egyetlen képsíkra vetített perspektíva: az egymás mögött, közelebb-távolabb levő alakokat vagy tárgyakat egymás fölött elhelyezve ábrázolják. Az arcok, csekély kivétellel az alakok is, többnyire profilban jelennek meg. Egyéni vonások, jellemzés, természetből merítő kifejezés kevéssé jutnak szerephez az ábrázolásban. A kompozíció ritkán egységes, sőt tudatos törekvés látszik abban, hogy a festő ugyanazon a képen több, kisebb egységbe zárt csoportot vagy részletet helyezzen el, ami sokszor nyugtalan hatást kelt. A XVI. sz. elején azonban, bizonyára nyugati hatásra, a perzsa festészet veszíteni kezd stilizált merevségéből, s éppen a már említett Bihzád természetszerűbb, közvetlenebb, kötetlenebb stílust vezet be. Követői, a ,,Herati iskola" művészei, az/alakok ábrázolásában, a tájképben, a perspektívában jellemzőbb, mozgalmasabb, kifejezőbb modort fejlesztenek ki.

u Az indiai mogul iskola ebből a gyökérből hajtott ki, s Indiában további fejlődésen ment keresztül. Ez már a Hamza-illusztrációkban is észrevehető. Jóllehet perzsa művészek . készítették, de Indiában éltek és feltehetően megismerkedtek az indiai festészet régebbi alkotásaival. A Hamza-képekben még többnyire eluralkodik a perzsa miniatúra-festés hagyományos stílusa, de lényegesen több elevenség, mozgás, sőt feszült erő jelenik meg az alakokban és a kompozícióban, nem is szólva a környezet és az öltözékek gyakori indus jellegéről. Akbár egész sereg festőt gyűjtött maga köré, jól fizette őket és személyesen ellenőrizte tevékenységüket. Hiteles feljegyzésekből — pl. az Ain-i-Akbari-ból

7 •— tudjuk , hogy már Akbár festői közt igen sok hindu volt. Ezek a hindu festők kétségkívül a régi indiai festészet hagyományaiban nőttek fel, és ha Akbár perzsa mesterei szigorúan irányították is a festői „termelést", elkerülhetetlenül belevitték az indiai gyökerű elemeket a mogul festészet kialakuló stílusába. Maga a tény, hogy Akbár tehetséges, tanult, használható festőket toborozhatott a hinduk közül, bizonyítja, hogy a mogul iskola kifejlődése előtt már volt figyelemreméltó festészet Indiában, s ez nem lehetett más, mint az a művészet, amelynek később végleg kibontakozó irányát rádzsput iskolának nevezzük. A mogul festészet, az említett perzsa szellemű műveken kívül, gyakorlati célokat szolgált, s ez kezdettől fogva rányomta bélyegét. A mogul uralkodók megfesttették nemcsak a maguk, fiaik és rokonaik arcképeit, hanem az udvartartás minden számottevő tagjáról, sőt a birodalom minden jelentékenyebb főtisztjéről vagy tisztviselőjéről portrékat készíttettek festőikkel, s emlékezetes vagy fontos eseményeket is képben örökíttettek meg. Ezeket a miniatúrákat mappákba gyűjtötték és mint valami dokumentált nyilvántartást kezelték. így bizonyos természethűségre való törekvés, sőt realitás tapadt a festményekhez, s ez mindinkább fokozódott. Noha a mogul festészet mindvégig udvari, „előkelő" művészet maradt, ez a rea0 Bihzád és a Herati iskola műveiből sok jó reprodukciót közöl F. R. Martin „The Miniature Painting and Painters of Persia, India and Turkey etc." B. Quaritch, London, 1912. 7 Részleteket 1. E. B. Havell „Indián Sculpture and Paiting", Murray. London, 1908. 192—195.