Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Felvinczi Takáts Zoltán: Jegyzetek japáni buddhista képekhez és szobrokhoz. Fujiwara- és Kamakura-korszak

tanító — mudrában, a leeresztett balkéz varada — könyörületességet kifejező — mudrában látható. Mint fent jeleztem, az egész alak aranyszínű, kivéve az előírásos kék hajat, az ushnisha alsó széléből középen kiemelkedő erős tüzű vörös dudort, és a rózsaszínű ajkakat. Az egységes arany felület, bár fénye tudatosan tompított, nagy elevenséggel ugrik elő, még most; megviselt állapotában is a fehér felhők közül, és különösen a barnába játszó fekete háttérből. A köpeny redőzetének ritmikus változatos vonalai legkevésbé sem árthattak az arany egységes hatásának, viszont annál többet ártott a festék nagymérvű lepattogzása, aminek helyén nemcsak a fehér krétás alap tűnik elő, hanem az eredeti fakult rajzolat is. A régi rajz nyomán viszont újabb tusvonások futnak át a lehullott arany helyén, a fehéren maradt felületem A fehér felhőtömeget is bántotta a nedvesség, ami Buddha alakján annyi Vajfubudhi. Li Chen után. Részlet b^jt okozott, a test egész magasságában. De a felhők halvány kék és halvány vörös árnyalásai is más élénkséggel érvényesülhettek eredeti mivoltukban. A fodrozatokat rajzoló göndör ecsetvonások azonban mai állapotukban is elárulják az alkotó művészi hivatottságát. A fej mögött, a dicsfény korongján, köröskörül a szélen tompább az arany mint a kép figurális részén. Beljebb azután, a középpont felé, barnább rétegen át, világos zöldbe olvad az arany. A fejből kilenc nyílegyenes, aranyos keskeny sudárnyaláb lövel át a korongon és a fekete háttéren. Nagy kár, hogy a papiros átázása következtében a gloriola balfelén is zavaró szabálytalan sötét foltot kapott, mi végigterjed baloldalt a felhőkön, Buddha felső karján, térdén és részben a lótusztrónon is. Igen komoly veszteséget jelent az, hogy a képen egyébként is takarékosan alkalmazott milliméternyi, sőt annál is keskenyebb, kirikane-technikával megvont vonalak részben elpusztultak, elmosódtak, általában hatásukat vesztették. A dicsfény legszélén még érvényesül a finom abroncs, de belsejében a körkörös arany vonalak már csak figyelmes szemléletre tűnnek elő. A festmény lényegét abban foglalhatjuk össze, hogy megállapodott klasszikus Buddha-típussal állunk szemben, melynek régi, még a Heian-korszakból (794—851) való ránkmaradt közismert remeke Nará-ban