Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Felvinczi Takáts Zoltán: Jegyzetek japáni buddhista képekhez és szobrokhoz. Fujiwara- és Kamakura-korszak

A tulajdonunkban levő kompozíció, amint a fentiekből is kitűnik, előírásos kép, sőt másolat. Klasszikus eredetije Kukái, utólag ráruházott megtisztelő nevén Kóbó-Daishi szerzetesnek, a japáni shingon alapítójának közelébe vezet. Kóbó-Daishi ugyanis, aki szektáját Kínából visszatérte után, időszámításunk 806. évében alapította, annak központjává a KoyaSan egyik kolostorát tette. Itt építette fel első templomát, a Kongo-Bujit. Ebben őrizték a mi sok viszontagságon átment kakemonónk eredetijét is. A festmény ma már annyira megbarnult, sérült és megkopott, hogy csak a fáradságot nem ismerő szenvedélyes kutatószemnek árulja el az eredeti látnivalóknak egy kis részét. Padmasana (lótusz-ülés) elhelyezkedésben ülő alakjainak lótusztrónusai megfeketedtek. A lótusz szirmainak szélén húzódó fehér vonalak jelzik, hogy egykor azon húzódott végig a milliméternyi kirikane, az aranyfüst. A színek megfakultak, csak a cochenil-vöros tartotta meg régi erejének jórészét. Receptje, mint az egész japáni buddhista festészet, Indiából, de Kínán át származik. Mögötte van tehát Kína legnagyobb korszakának, a fényes T'ahg korszaknak (618—906) formavilága és stílusa. Két nagy mahayana-apostol képe is szerepel a Vay Péter-féle szerzemények között. Mind a kettő régi másolat, vitathatatlan tekintélyű eredetiek után. Kelet-ázsiai felfogás szerint tehát, hol a hagyománytisztelet más mint nálunk, csak szorosabb értelemben vett egyoldalú művészi értékelés állapít meg különbséget köztük és az eredetiek közt. Az egyik (a 16. kép, méretei: 70,4 X 39,5 cm) a már némileg jellemzett ezoterikus misztikus shingon-szekta alapítóját, az indiai születésű Vajrabodhit — japáni nevén Kongóchi Sanzót — ábrázolja Li Chen kínai festő eredetije után. Az eredeti egy hét festményből álló, a hét shingon-patriarkát ábrázoló sorozathoz tartozik. E sorozat a Toji-templom tulajdona Kyotoban. Most azonban a művészetkutatás hasznára az ottani múzeum őrzi, ami azt jelenti, hogy idegen szakembereknek is hozzáférhetővé vált. A Tojiban van egy feljegyzés is, mely szerint a Kínát járt nagy apostol, KóbóDaishi rendelte meg a képmásokat Kínában, a mesternél. A selyemre festett képek ma rendkívül rossz karban vannak, de így is felbecsülhetetlen értékek. (Néhány évtizeddel ezelőtt még a T'ang korszak egyedüli festészeti emlékeinek tartották őket.) Kettő valahogy elpusztult közülük. Ezeket japáni festő pótolta. Természetesen sokáig hitték és részben hiszik ma is, hogy magának Kóbó-Daishinak köszönhetjük a megcsonkult sorozat kiegészítését. Véleményem szerint ebben az esetben van legtöbb jogunk hinni, hogy a hagyományos vélemény fenntartható. A tulajdonunkban levő Vajrabodhi-képet több nagy csapás érte. Eredetileg ez is kakemonó lehetett, mint a többi hat, és nagyobb méretű is volt. Mutatja ezt fent baloldalt az írást taralmazó fehér és vörös shikishi, az ábrázolt életrajzi adataival. Ezeken ugyanis a legfelső írásjeleket átvágták. Mikor a csonkítás történt, már túl is volt a festmény egy restauráláson. Kétségtelen bizonyítéka ennek a két shikishi közti különbség. A jobboldali eredetileg fehér volt. Ma piszkos, sárgás-szürkés árnyalatú. A rajta olvasható íráson is halványult már a tus. Mellette a vörösön egészen más kézre vall az írás, és más, meszesebb a festék anyagszerűsége. A vörös lap átfestése a csonkítás előtt történt. De a csonkítás előtt elszenvedett már egy brutális támadást is a kép. Ennek kövekeztében a selyem, a kereveten ülve ábrázolt pátriárka könyökétől feje felett mintegy két centiméter magas3* 35