Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Felvinczi Takáts Zoltán: Jegyzetek japáni buddhista képekhez és szobrokhoz. Fujiwara- és Kamakura-korszak

szobrot különböző szemszögekből vizsgálni, mert azáltal jutunk el igazán a tagoltság egészen sajátos finomságának és összetartásának érzékeléséhez, a Fujiwara-korszak légkörének élvezetéhez. A mi Shakya Muninkhoz, illetőleg Maitreiyánkhoz (?) korban és formaérzésben legközelebb álló másik szobormű, egy kisebb fafaragvány, Fudó ülő alakját ábrázolja (15. kép), padmasanában, jobbjában a karddal, baljában a fékező kötéllel (ez a háború folyamán elveszett). Fejebubján lótuszhoz hasonló keresztbekötött konty. Balarea mögött mellére lógó hajfonat. Nagy kár, hogy a kis szobor siralmas állapotban maradt fenn. Alsóteste különösen szúette. A felső sem érintetlen. Talapzata utólagos hozzáadás, gazdagon kifejlesztett, Nikkó-stílusban készült faragvány. Ennek megfelelő a ráhelyezett sziklatrónus és az istenségnek felcsapó lángokból komponált háttere. Ezek az elpusztult eredetieket pótló sokkal későbbi járulékok nagy ellentétei a kevés ruházatú emberi alak Fujiwara-ízlés szerinti sítlusba ültetett formáinak. A kifogástalanul faragott törzs karcsúságából arra következtethetünk, hogy ez a Shivát és egyben a minden létezőt magábafoglalónak képzelt Vairochana-Buddhát jelképező Fudó korban még meg is előzte a Shakya-Muni szobrot. A balcombon fekvő lábfej is igen jó bizonyítéka annak, hogy a mű alkotója kitűnően értette mesterségét. A karcsúság a buddhista szobrászat első korszakainak ismertetőjele nemcsak Indiában, hanem Kínában és Japánban is. Ugyanilyen régiességre valló ismertető jelek az enyhe profilok, különösen a ruharedők formálásában. Ezek úgy feküsznek egymáson (a fentebb tárgyalt Shakya-Munin is) mint nagyon alacsony lépcsőfokok. A Fudó-szobor hátát nyersen hagyta a művész — bizonyára szándékosan. Érdekes az aránylag nagyra sikerült fej, amennyiben arckifejezése nem olyan mérhetetlenül szenvedélyes és haragos, mint a későbbi legnevezetesebb Fudó-szobroké és festői ábrázolásoké. Felső fogsora ugyan alsó ajkába harap, de a jellegzetes agyarak hiányzanak a száj két szögletéből, s ezzel hiányzik az arcból a ragadozó vadság kifejezése is. A feszült szenvedélyt éreztető kidagadt arcformák és szemgolyók sem jellemzik ezt a Fudót. Szemöldöke inkább hullámos, mint összeráncolt. Az indiai mintát eláruló elnyújtott szemek inkább enyhén vésettek, mint kidomborodók, Az orr kissé hegyes. Illik az arcra Okakura mondása: ,,E szobrász (t. i. Jóchó) Fudója majdnem olyan édes, mint egy Amida".

3 (T. i. a mérhetetlen fény és örök élet Buddhája.) A mi Fudónk homlokán és halántékán ott van-, nak ugyan a hangsúlyozott domborúságok, de inkább csak szokásból, mint érzéssel kifaragva. A szimbolikus testszín eredetileg zöld volt. Ma már a sok füsttől majdnem fekete. A sokat szenvedett faragvány, a Shakya Munival együtt, valószínűleg abból a vesznihagyott halom műtárgyból került ki, melyet — mint idejét múlt értéktelen régiséget — a nagy Meiji-reformkorszak elején elpotyáztak, kidobtak, vagy valami lomtárba selejteztek. Hogy Vay Péter kitől vette őket, nem tudjuk. Legnagyobb szállítmánya azonban Kobe-ből, a Kun és Komor cégtől érkezett Budapestre. A Fujiwara-korszakból valók a Vay-féle gyűjtemény legrégibb festményei is. Ezek is buddhista tárgyúak. Tartalmuk és bizonyos mértékig stílusuk alapján is, éppen úgy mint a fent leírt szobrok, részben a shin» The Ideals of the East, p. 137. 3 Iparművészeti, Évkönyv — 9997 33