Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)
Bóka Lászlóné: Az Iparművészeti Múzeum Prandtner ötvöstárgyai
móból kinövő három, öntött eperszemes fogóval, talpperemén R. L. vésett monogramm, pesti hitelesítő bélyeg, J. P. mesterjegy és M évbetű. Ld.: Kőszeghy, Nr. 491. Pest, 1810. k. .15. (Ltsz. 54.734.) Keresztelő érem, ezüst, sajtolt domborművű éremlap a pásztorok imádása jelenetével, fent felhők közt lebegő angyalka. Lent a művész neve, Hellberger (Stuttgartban működő svájci viaszöntő). Az érem peremén gyöngysoros dísz. FelsŐ szélén három egymást metsző, félkörös, vésett vonalkákkal díszített íves fogantyú. Sima hátlapján vésett felirat „Von denen Tauf path en Johann und Chatharina Oberhäuser ihren zu Pest den 6-ten September 1818. geboren Göthen Michael Johann Pollak gewiedmet". Az érem alján pesti hitelesítő jegy és J. P. mesterjegy. Hátlapján ugyancsak pesti hitelesítő jegy, J. P. mesterjegy és Q évbetű. Ld.: Kőszeghy, Nr. 494. Pest, 1318. Prandtner János, aki a céget tovább virágoztatja és aki, mint említettük, Bécsben tanul, igen keresett mester. Sajnos kevés művéről van tudomásunk. Klasszicista motívumokat alkalmaz, és még a régi német, tiszta stílusú mintakönyvek alapján dolgozik. Majdnem lehetetlen János és a fiatalabb József munkásságát szétválasztani. Jegyeik vagy teljesen azonosak, vagy csak igen kis eltérést mutatnak, stíluselemeik is hasonlóak. Prandtner János műve az Iparművészeti Múzeumban: 16. (Ltsz. 19.136.) Monstrancia, részben aranyozott ezüst. Ovális, tagolt, domborodó talpa és díszváza alakú szára kalapálással formázott. Talpa peremén domborított és cizellált palmettasor. Talpán ugyancsak domborított es cizellált kalászos, szőlőfürtös, illetőleg szőlőleveles dísz. A szára hasonló díszítésű. Lángsugaras felső része kalapált. Az üveggel fedett ovális ostyatartó körül kartusalakú leveles kereten szárnyas angyalkák, az atyaisten és a szentlélek alakjai öntve. Talpperemén pesti hitelesítő bélyeg, PESTH és PRANDTNER mesterjegy. Ld.: Kőszeghy, Nr. 535. Pest,, 1835. Ifj. Prandtner József müve az Iparművészeti Múzeumban: 17. (Ltsz. 53.3583.) Pohár, ezüst, kalapálással formázott, virágkehely idom. Fenekén beütve pesti hitelesítő bélyeg. PESTH és J. P. mesterjegy. Ld : Kőszeghy Nr. 537. Pest, 1849. Az elmúlt szátötven év során gyűjtőink és múzeumaink -közönye a nemzeti hagyomány amúgy is gyér emlékei iránt nem gyűjtötte, kutatta ennek a műhelynek alkotásait. Amit mégis megőriztek — a tulajdonukban levő tárgyak értékét aligha ismerő tulajdonosok — azt a második világháború elpusztította. Hogy mennyire nem tartották számon a Prandtner-műhely alkotásait, azt az is bizonyítja, hogy a felszabadulás után az ostromdúlta országban is sikerült múzeumunknak több eddig ismeretlen Prandtner-munkát megszereznie. Múzeumunk Prandtner-tárgyai és a hozzájuk fűzött néhány adat nemcsak azért érdemelnek figyelmet, mert ismereteinket a XIX. századi magyar ötvösművészet múlt járói néhány vonással kiegészítik, de a magyar polgárosodás történetéhez is szolgáltatnak néhány szerény adatot Gyér voltuk sem tanulság nélkül való, arra mutat, hogy a magyar polgárság mily kevés öntudattal rendelkezett, saját múltja iránt sem volt érzéke, a maga hagyományait sem őrizte. A Prandtner-család akkor lép fel, amikor a kézművesipar Európa-szerte hanyatlásnak indul, nem bírva a fejlődő gyáripar konkurrenciáját. Ha ez a folyamat hazánkban elsősorban a közszükségleti cikkeket gyártó céheket érintette is, a kézművesipar általános válságának jelei az ötvösség területén is jelentkeztek. Ismeretes, hogy a gyáripai előretörése ellen a céhek a kiváltságok minél nagyobb gonddal való őrzésével, a céhbe-jutás megnehezítésével válaszoltak, ez Európa-szerte így volt (v. ö. H. Reschauer: Geschichte des Kampfes der Handwekerzünfte und der Kaufmannsgremien mit der österreichischen Bureaukratie, Wien, 1922), de ezt a helyzetet nálunk még az is megnehezítette, hogy a magyar kézművesiparnak nemcsak a gyáriparral kellett versenyeznie, hanem az ekkor már hanyatló, de a mi kézműiparunknál még mindig fejlettebb, előnyösebb helyzetben levő bécsi kézműiparral is. A kézművescéhek két' eszközzel védekeztek a céhtagok gyarapodása ellen, azaz a saját köreikben támadó konkurrencia ellen. Egyrészt a hanyatló osztályok egyik jellegzetes hatalomőrző módszerével, a nepotizmussal: a konkurrenciaképes fiatal tehetségeket házasság útján