Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)
Szabolcsi Hedvig: Adalékok az intarzia magyarországi fejlődésének kérdéséhez. Az Iparművészeti Múzeum három intarziás bútora
terelte, A fa különböző színűre pácolásával, égetéssel, az ábrázolt tárgyaknak plaszticitást, térbeliséget tudtak adni; lehetővé vált a fény és árnyék hatások érzékeltetése. A korszak művészei perspektivikus ábrázolásra legtöbb módot nyújtó városképek megjelenítését választották leginkább berakásaik tárgyául, Az olasz intarziaművészetnek ez a fejlődése Burckhardt szerint Brunellesco működésével hozható kapcsolatba. 7 Az ábrázolt városképek azonban csak kis részben nyújtanak reális képet létezett városokról, házakról, legtöbb esetben ideális -kivitelezésre nem került terveket örökítenek meg. Az intarzia felhasználása továbbra is elsősorban egyházi bútorokon mutatkozik. Míg az első szakaszban a geometrikus berakások a faragott dísz mellett szerkezeti tagokon, gyakran csak keretdíszként jelentkeznek, a városképes berakások az ábrázolt tárgy természeténél fogva központi elhelyezést kívánnak; ezért háttámlákra, ajtók betétlapjára, ládák homloklapjára kerülnek. (Nincs módunk és itt nem is szükséges az intarzia további ábrázolási tárgyaival és azok fejlődésével foglalkozni.) Az olasz intarzia készítőközpontja a quattroc etóban Firenze. 8 Nemcsak asztalosok munkája; készítésével a reneszánsz nagy művészei is foglalkoznak. Ez magyarázza magas művészi értéküket, a kompozíció magasfokú fejlettségét. Híres olasz intarziakészítők voltak pl. Giulio és Bendetto da Maiano. 9 Az előbbi készítette a pízai és perugiai dóm stallumait és a híressé vált ajtót a Pal. Vecchioban (1480), amelynek perspektivikus intarziája utat nyit e téren a Cinquecento művészetének. Jelentős mester Baccio D'Agnolo, aki a firenzei Santa Maria Novella széksorait készítette. Még hosszan folytathatnánk a felsorolást. Bode Fabronitól veszi át azt az adatot, amely az intarziakészítés elterjedtségére vet fényt. Eszerint Firenzében 1476-ban 34 intarziakészítő és fafaragóműhelyt tartottak számon. 10 Érthető tehát ennek a technikának és ábrázolási témáinak gyors itáliai, majd határokon túli elterjedése. A XV. század végétől Felső-Itália veszi át a vezetést Firenzétől az intarziakészítés terén. Firenzén kívül Bologna, Parma, Pavia, Verona és Velence e műfaj híres központjai. Ezekben a városokban is főképpen az egyházi bútorzatban maradtak fenn magas művészi színvonalú, legtöbbször mesterrel azonosítható intarziaemlékek. Az olasz intarziaművészet a XV. század végén, a XVI. század elején élte virágkorát. A század közepén már hanyatlásnak indult, és hamarosan letűnt Itáliában. De diadalmas útja folytatódott a határokon túl.* Magyarország felé való terjedésének útja .kettős. Egyfelől az Alpokon keresztül Svájc és Dél-Németország felé hatott a XVI. század folyamán, 7 J. Burckhardt: Kultur der Renaissance in Italien. Wien. é. n.. 8 W. Bode: Das Chorgestühl des Pantaleone de Marchis in den königlichen Museen zu Berlin. Berlin, 1884, 4. old. 9 Vasaritól tudjuk, hogy Benedetto da Maiano Mátyásnak is készített megrendelésre intarziás ládákat, amelyek azonban szállításkor a nedvesség következtében tönkrementek. G. Vasari: Le vite dei piu eccelenti pittori scultori e architetti. Nápoly, 1876, 244. old. i ( > W. Bode id. mű 4. old.
