Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Tasnádiné Marik Klára: A Rozsnyói Finomedénygyár termelési kimutatása és árjegyzékei a múlt század közepéről

A termelt edény féleségeket összeszámolva, az eredmény 31 különböző fajta, kb. 25%-ban különböző nagyságban. Miután a festők munkakimutatásában sokkal több edényfajta szerepel, mint a korongosén, vagy a formázókén, bizonyítéka annak, hogy a gyár jelentős raktáranyaggal is rendelkezett. Ebből a festők — amint az a kimutatásból kitűnik — gyakran külön rendelésre dolgoztak. Erre vall, hogy egyes tételeknél, mint pl. a fedeles kínai csészékből aránylag kevés darabot festenek meg. Ugyanez áll a fedeles dohány tartó esetében is. A munkának a kereslethez való feltétlen igazodását bizonyítja az is, hogy sokai több mártáscsésze-alátét készül, mint mártáscsésze, és több kávéspohárka, mint alj. Itt a könnyebben eltörő edényrészleg utánkeresletének kielégítéséről van szó. Ez különben is jellemző a kezdődő iparosodásra, amikor még a kapitalista verseny ismeretlen az elszigetelten dolgozó manufaktúrák életében, és szívesen teszik lehetővé egy edény féleség eltört részlegének pótlását. Ennek egyik célja a vásárló megtartása is egyszersmind. Később az öncélúvá lett termelés ezt lehetetlenné teszi. A vásárló kénytelen a kis pótlással még használható tárgyat használhatatlannak tekinteni, és az egészet újból megvenni. PL: egy kávéskanna fedő nélkül használhatatlan. Kis labilis fedők hamar leesnek és eltörnek. Amikor ezek pótolhatók voltak — mert az eredetit készítő műhely a megfelelő formát és nagyságot utángyártotta —, akkor kevés kiadással, munkával és nyersanyagfelhasználással a tárgyat újból használhatóvá lehetett tenni. A tányértermelés magas száma magától értetődik. Egy tál több személynek elegendő, de mindegyiknek szükséges legalább egy tányér, amely hamarább el is használódik, illetve eltörik. De még más következtetéseket is vonhatunk le e kimutatásból. A nagy számban készített kávéspohárkákról, cukortálcákról, a kávézás nagy elterjedésére lehet következtetni. Ezek, valamint az adagcsészék nagy száma feltétlenül vendéglőnek, illetve vendégfogadóknak, sőt az akkor meginduló kávéházi élet szükségleteinek kielégítésére készültek. Megtudjuk azt is, hogy a csónakalakú mártásostállal szemben valószínűleg a kerek formát nevezték ,,angol"-nak és hogy az ovális alakú öblös edények drágábbak voltak a kereknél. A termelt áru magas darabszámát illetőleg még arra a megállapításra is juthatunk, hogy 1850-ben Magyarországon van már olyan társadalmi réteg, amely ilyen nagymennyiségű használati kerámiát fel tud venni. ^De ugyancsak arra is következtethetünk, hogy korszerűen gépesített üzemmel állunk szemben. Jelentős nyersanyagraktárat is fel kell tételeznünk. A kimutatásban nem szereplő, de a gyártáshoz szükséges anyagok figyelembevétele erre utal. Nem szerepel tüzelőbeszerzés, pedig égetés folyik. És nem szerepel a legfontosabb alapanyag, maga az agyag, és a keverékanyagok. Az üzemnek feltétlenül jó karban kellett lennie, mert a kovács- és kádármunkak mint karbantartási tételek jelentkeznek. Feltűnő a szállítási költségek hiánya is. Nehéz elképzelni, hogy ezt a nagymennyiségű termelést kizárólag Rozsnyó és közvetlen környéke vásárolta volna fel. A kimutatásból az áru minőségére is következtethetünk. A „fasoniert" jelenthetett domborított vagy áttört árut is, a ,,deszen", — ha a később említendő apátfalvai árjegyzék megjelölését ide vonatkoztathatjuk — virágos körrajzot jelentett. A fedeles levescsészék, fedeles cukor-