Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Dobrorits Aladár: Haladó hagyományaink és a szocialista-realista iparművészet

rásck még akkor is figyelmet érdemelnek, ha kezdetben az uralkodó osztályok haladásellenes mondanivalójának kifejezésére használják fel őket, mert előbb-utóbb alkalmassá válnak a társadalomnak éppen a termelőerők fejlődése következtében megváltozott mondanivalója kifejezésére, megváltozott igényeinek kielégítésére. E szempontból figyelemmel kell lennünk arra a körülményre is, hogy az osztály társadalomban gyakori az a jelenség, hogy az új technikát, a technológiai újítást nem mindig követi nyomon a művészi fejlődés, hanem valamely művességi ágban a technikai fejlődés átmeneti, de hirtelen hanyatláshoz vezet,

13 illetve az új eljárásban rejlő művészeti lehetőségeket félreismerve, nem használják ki, vagy pedig a fejlettebb technológiai eljárással primitívebb technológiai eljárásokból következő művészeti lehetőségeket utánoznak. Ezek a jelenségek azonban lényegükben mindenkor haladásellenesek, még ha jószándék vezeti is őket. A felvetett szempontok figyelembevételével éppen csak rámutatunk egy-két és teljességre nem törekvő példával, hogy hol keressük haladó hagyományainkat.

14 Renaissance és erdélyi ötvösségünk, a Habsburg- elnyomással szembenálló erdélyi és tiszántúli főnemesség és nemesség körében kifejlődött, népművészetünkkel szoros kapcsolatot mutató textilművészetünk haladó hagyományainkhoz tartozik, mert a nemzet szabadságáért küzdő rétegek körében keletkezett, az ő eszmeviláguk tükrözője. A XIX. sz. első felének keménycserép manufaktúrái, a reformkor bútorművessége és Ötvössége haladó hagyományaink közé tartozik, mert a haladás vonalát képviselő osztályok és rétegek szükségletei alakították ki, formális és díszítő elemeik különféle eredete ellenére is. Ez a-körülmény adja meg Herend művészetének haladó alapvonalát indulásától fogva.

1 r

' Tiszántúli könyvkötészetünk magas nívójú, európai összefüggéseket mutató művészete is haladó

16 és nemzeti. De — és itt mondunk példát a fentebb elemzett kérdések egyikére —, ha ez a könyvkötészet magasabbrendű és esztétikailag értékesebb is, mint pl. a klerikális reakció szolgálatában álló nagyszombati, amattól sem tagadhatjuk meg az esztétikai értékét. A XVIII. sz. elvétett iparosítási, gyáralapítási kísérletei folytán kialakuló üvegművességünk alkotásai is haladó hagyományaink közé tartoznak, hasonlóképpen fajanszműhelyeink és a már említett keménycserépgyárak is, melyek igen korán, már a század közepetáján a nép széles rétegei számára is dolgoznak, és ízlésüket szolgálva, azok befolyása alá kerülnek, illetve népművészetünk egyik forrását jelentik.'

7 Haladó hagyományaink közé kell sorolnunk egyes nagy manufaktúráink sajátos, kialakított stílusát, annak esetleg idegen eredetű elemei ellenére is — így Herend esetében — különösen pedig akkor, ha ez egyúttal a technológiai fejlődést és a nemzeti stílustörekvéseket is szolgálja, mint pl.. a Zsolnay gyár. Ide kell sorolnunk a habánok művészetét is, idegen eredete ellenére, mert ez az üldözött népcsoport — ha vallásos köntösben 13 V. ö. Művészettörténeti Értesítő, 1953. I—

II. sz. 7. old. 14 V. ö. Művészettörténeti Értesítő, 1953. I—II. sz. 10. és kk. old. is V. ö. Dobrovits: Herendi Porcelán 1839—1954. Budapest, 1954. 10 V. ö. Koroknav Éva: Könyvkötészet Sárospatakon. Művészettörténeti Értesítő, 1953. I—

II. sz. 162 old. 17 Tasnádiné Maiik Klára: A rozsnyói finomedénygyár termelési kimutatása és árjegyzéke a múlt század közepéről. Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei, I. 1954.