Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 4. (Budapest, 1987-88)
EMLÉKEZZÜNK ELEINKRE - Zsigmond király Sienában (Dr. Veszprémi László) - Dragonyoskornétásból huszárgenerális: Csáky György cs. kir. tábornagy (1677-1741) (Dr. Zachar József)
ZSIGMOND KIRÁLY SIENÁBAN Zsigmond király régtől dédelgetett álmai megvalósulásához még sohasem került olyan közel, mint amikor 1430 augusztusában elindult Itáliába. 1431 novemberében Milánóban itáliai királlyá, majd nem kevés diplomáciai ravaszkodás árán 1433. május 31-én Rómában német-római császárrá koronázzák. Ezt megelőzően 1432 júliusában érkezett Sienába, a kortársak figyelmét is felkeltő 500 puskás-lovas kíséretével, majd a városatyák költségén 9 hónapig ott is időzött. A látogatás emléke Ennea Sylvio Piccolomini egy pajzán novellája mellett, a képen látható egész alakos Zsigmond-ábrázolás (1. a 87. oldalon). A kor divatos fegyverzetébe öltözött vitéz hűen örökíti meg az öregedő, hatvanas éveiben járó uralkodó vonásait (elég csak Pisanello párizsi képével összehasonlítani). A sienaiak Zsigmond segítségével próbálták kitörni ellenfeleik, Firenze, Velence és a pápa szövetségének fenyegető szorításából, s a kép maga is ezt a törekvésüket tükrözi. Az oroszlán, amelynek farkára tapos Zsigmond, Firenze Donatello által kifaragott címerállata, a Marzocco. A kép felső sarkában látható az Úr szájába adott bibliai szavak: „Védelmezd meg a juhaimat...", azaz a sienaiakat. A kép ikonográfiái előzménye a sienai dóm gyönyörű padlóképei egyikén, a híres emberek sorozat Góliát képén fedezhető fel, ami egyúttal a művész humorérzékét is dicséri. A kép a Taccolának mondott Mariano di Jacopo, a neves sienai hadmérnök haditechnikai tárgyú kéziratában maradt fenn. Mint a kor mérnökei általában, ő is jártas volt a festészetben, szobrászatban, így a kép készítése is neki tulajdonítható. Az egész kéziratot Zsigmondnak ajánlotta, és arról írt, hogy szívesenjönne Magyarországra a király szolgálatába. Nem tudjuk, hogy teljesült-e kívánsága. DRAGONYOSKORNÉTÁSBÓL HUSZÁRGENERÁLIS: CSÁKY GYÖRGY CSÁSZÁRI KIRÁLYI TÁBORNAGY (1677-1741) Sok más magyar ifjú mellett a magyar országbíró fiaként háromszáztíz évvel ezelőtt, 1677. október 27-én született Csáky György grófot is nagy lelkesedéssel töltötték el az oszmánellenes felszabadító háborúk sikerei. A hadimesterségbeli jártasságot önkéntesként bizonyára hamar megszerezte az apja által kiállított irreguláris huszárezredben. Kívánságára a rettenthetetlen győző hírét megszerzett Savoyai Jenő herceg tulajdonában állt dragonyosezredben nyerte el első tiszti beosztását. Kornétásból hamar előléptették hadnaggyá, és az 1699-ben bekövetkező békekötés már kompániáskapitányként érte a huszonkét éves fiatalembert. 1702-ben a spanyol örökösödési háború első hadjáratában Itáliában hívta fel magára a figyelmet. Különösen azzal tűnt ki, hogy